A szentesi Tímár Ferenc mérnök-tanár,
a Team Számítástechnika vezetője korábban felvette a kapcsolatot a városvédők
atyjaként emlegetett Ráday Mihállyal, hogy megnyerje őt a leendő Rózsa Gábor tér
felavatására. Éppen tegnap délelőtt érkezett a fővárosból a hír, miszerint a
tavaly elhunyt mérnök-muzeológus munkásságának jó ismerője igent mondott a
felkérésre. A történet előzménye, hogy a szentesi internetes újság városvédő
fórumán formálódott a javaslat, miszerint közterületet kellene elnevezni az
országszerte közismert személyiségről, Rózsa Gáborról. Az alulról jövő
kezdeményezés nyomán az idén áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdtek a helyi
értékeket mindig is mentő muzeológus tisztelői, akik közül háromszázan adták
nevüket ahhoz, hogy a városban méltó emléket állítsanak neki. Az akcióban nagy
szerepet vállalt az elhunyt munkatársa, Széchenyiné Csergő Judit is, akinek
sokan segítettek.
 |
November végén már hivatalosan is Rózsa Gábor nevét
viseli a Fridrich-fényírda melletti terecske. Fotó: Tésik
Attila |
Hálás az özvegy
Rózsa Gábor özvegye,
Vörös Gabriella, a szegedi egyetem oktatója örül a szentesiek
kezdeményezésének. Lapunknak elmondta: volt férje egyéniségéhez illik,
hogy civilek javasolták nevének megörökítését. Hálás azért is, hogy a
képviselő-testület megszavazta az előterjesztést. Vörös Gabriella
bevallotta: titkos gondolata volt, hogy Ráday Mihály avassa fel a teret,
külön öröm számára, hogy teljesült a
vágya.
|
Korábban beszámoltunk lapunkban arról,
hogy a civil kezdeményezést Móra József képviselő karolta fel: az önkormányzati
testület június végi ülésén egyéni indítványként terjesztette elő, hogy a
Fridrich-fényírda melletti tér viselje Rózsa Gábor nevét. A javaslatot 17 igen,
1 nem és 1 tartózkodó szavazattal határozattá emelte a képviselő-testület.
Fridrich János fotográfus 1905-ben épült műterme ipartörténeti emlék. A
lokálpatrióták azért akarták a napfénytetős kis ház szomszédságában lévő, eddig
névtelen területet a mérnök-muzeológusról elnevezni, mert ő mentette meg a
pusztulástól. Sokat hadakozott azért, hogy eredeti állapotában állítsák helyre a
fényírdát, amelybe hajléktalanok húzódtak be gyakran, és majdnem felgyújtották
az épületet. Annak már tíz éve, hogy ünnepélyesen felavatták a teljesen
felújított műtermet, amely a Koszta József Múzeum egyik kiállítóhelye.
A
tér elnevezésével kapcsolatos civil kezdeményezést az önkormányzat és a Makra
Zoltán vezette helyi városszépítő egyesület is támogatja, de a lokálpatriótáknak
is lehetőségük nyílik arra, hogy anyagi segítséget nyújtsanak a cél
megvalósulásához. A november 30-án, délután 2 órára tervezett téravatón ugyanis
szeretnének leleplezni egy Rózsa Gábor emlékéhez méltó képzőművészeti alkotást
is. Ennek érdekében folytatják a tárgyalást a megemlékezés civil szervezői az
október 23-án a város díszpolgárává fogadott Csíky László orvos-szobrásszal.