Hornyik László kilépett a szentesi MSZP-frakcióbólFelvétel a kedvencekbe

Dévay Istvánné lett a vezető óvónő

Balázsi Irén
2007-07-17

Szentes - Az MSZP-s Hornyik László kilépett a frakcióból a szentesi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén, ahol bejelentette: a jövőben függetlenként kíván dolgozni.

Az MSZP-s Hornyik László kilépett a frakcióból a szentesi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén, ahol bejelentette: a jövőben függetlenként kíván dolgozni. Lapunk kérdésére, miszerint azért határozott-e így, mert a legutóbbi zárt ülésen a feleségét nem nevezték ki a kertvárosi munkáltatói körzet vezető óvónőjévé, azt mondta: erről nem akar nyilatkozni.

A szentesi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén döntöttek a kertvárosi óvodai munkáltatói körzet vezetőjének megbízásáról. Ez azért került napirendre, mert a gyermekintézmények átszervezése miatt korábban pályázatot írtak ki az intézményvezetői állásra. Az önkormányzati grémium legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött tárgyaltak a személyi kérdésről. Ketten pályáztak a felhívásra: Geréné Dunaháti-Vas Márta szocialista párti képviselő és az ugyancsak MSZP-s Hornyik László felesége. A zárt ülést egyébként Geréné kérte.

Lapunk próbálkozása ellenére az ott történtekről senki sem vállalta, hogy nyilatkozzon. Az ellenben tény, hogy egyik jelölt sem kapott megbízást a vezetői teendők ellátására. A vonatkozó jogszabály szerint van arra lehetőség, hogy újabb pályázat kiírása nélkül Szirbik Imre polgármester átmeneti időre javasoljon valakit az intézmény élére. Így indítványozta a testületnek, hogy egy tanévre Dévay Istvánné, a felsőpárti munkáltatói körzet tagóvodájának vezetője kapja meg az állást. A javaslatot 15 igen szavazattal, két tartózkodás mellett elfogadták a képviselők.

Előtte azonban szót kért Hornyik László, aki bejelentette, hogy nem kíván tovább dolgozni az MSZP–SZDSZ frakcióban, hanem függetlenként szándékozik folytatni képviselői munkáját. A döntése okát nem mondta el, csak annyit említett: ha kíváncsiak rá, zárt ülésen ismerteti. Majd azt kérte, hadd üljön a függetlenekhez legközelebb eső székre, a szabad demokrata Füsti M. Lajos mellé. – Nyugodtan helyet foglalhat, ahol kíván – fogalmazott a polgármester, míg Füsti úgy nyilvánult meg, hogy teljes mértékben egyetért Hornyik döntésével.

Lapunk megkérdezte Hornyik Lászlót, miért szánta magát erre a lépésre, ám nekünk is megismételte: bővebben csak zárt ülésen ismertetné az okát. Bevallása szerint annak örült, hogy Füsti M. Lajos kiállt mellette. Hozzátette: az MSZP-ből nem lép ki, csak felfüggeszti a párttagságát. Érdeklődésünkre, miszerint nem azért lépett-e ki a frakcióból, mert nem választották meg a feleségét, annyit közölt, hogy erről nem akar nyilatkozni. Megkérdeztük Geréné Dunaháti-Vas Mártától, hogy mit szól a történtekhez, de nem vállalkozott a válaszadásra.