Nem az iskola-összevonásraFelvétel a kedvencekbe

Szentesen tanácskoztak a megyei középiskolák tanárai


2007-07-12

Nyílt levélben tiltakoznak a megyei önkormányzatnak a középiskolák összevonásáról szóló terve ellen az érintett tanárok. A pedagógus szakszervezet szentesi találkozójára a megyei önkormányzatot is meghívták, de a témával foglalkozó alelnök nem ment el.

Lapunknak elmondta: azért maradt távol, mert ezt a konfliktushelyzetet nem ők, hanem a kormány idézte elő azzal, hogy megnyirbálta a megyék költségvetését.

A megyei önkormányzat által tervezett iskola-összevonást szakmailag semmi nem indokolja, gazdasági előnye nem mutatható ki, legfeljebb politikai oka lehet – így összegezhető a szentesi megyeházán megtartott pedagógus szakszervezeti fórum résztvevőinek egyhangú véleménye. A pedagógus szakszervezet megyei titkára úgy érvelt, a fenntartó költségvetési hiányának növekedését nem a középiskolákon kell számon kérni. Elek Sándor nyugalmazott matematikatanár rámutatott: eddig is rendkívül takarékosan működtek az iskolák. A Horváth Mihály Gimnázium szakszervezeti titkára azt javasolta a megyei közgyűlésnek, egy tanévvel halassza el a tervezet megvalósítását. Bedő Katalin szerint ugyanis az ultimátumszerűen kiadott koncepciót lehetetlen és értelmetlen végrehajtani.

A makói képviselőtestület tiltakozott

A makói képviselő-testület kedd esti rendkívüli ülésén tiltakozását fejezte ki a megyei fenntartású makói középiskolák ügyében. Mágori Józsefné képviselő javaslatára két határozatot hoztak a tervezett egy helyett, eszerint a testület nem ért egyet a Galamb József Szakképző Iskola és az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola összevonásával. A második pontban a további átszervezésekkel és a pedagógiai programokkal kapcsolatos egyetértési jogukat kívánták fenntartani a makói városvezetők. Marosvári Attila elmondta, tudomása szerint végleges döntés később születik az összevonásról, és a pedagógiai programot még csak azt követően állítják össze. Azt is tudni vélte, hogy valószínűleg háromfős menedzsmenttel fog működni az új iskola, a Galamb lesz a központ. 
Remzső Sándor, a szentesi Pollák szakközépiskola igazgatótanácsának elnöke szerint az összevonás jó ideje a levegőben lógott, de azt szakmailag alaposan elő kell készíteni. Nagy Ferenc, a csongrádi Sághy igazgatóhelyettese minden iskola szemszögéből sérelmesnek tartotta, hogy a tervezet következményeként az intézmények elveszíthetik identitásukat, eddig megismert arcukat. A makói Erdei Ferenc Szakközépiskola tanára, Janáki Mariann azt javasolta kollégáinak, vegyenek részt a következő megyei közgyűlésen, jelenlétükkel erősítsék álláspontjukat. A megyei közgyűlés július 19-én dönt a koncepcióról, erre az alkalomra tegnap egyhangúan elfogadott nyílt levelet fogalmaztak meg a szakszervezeti gyűlés résztvevői. A kiáltványban tiltakoznak a koncepció ellen.

A megyei képviselők közül egyedül Szűcs Lajos vett részt a találkozón. Szentes alpolgármestere közölte: a megye legutóbbi válasza szerint ezzel az akcióval mindössze 21 millió forintot tud megtakarítani. A közel 11 milliárdos költségvetéshez mérve ez olyan elenyésző összeg, amelynek a hiányát kezelni lehet. Ha véletlenül mégsem sikerülne ez, akkor Szentes a maga részéről felajánlja a város középiskoláira eső 8,4 millió forintot a megyei büdzsének.

Az alelnök szándékosan maradt távol

Az iskola-összevonásról szóló koncepció előterjesztőjét telefonon hívtuk fel. Kovács Kálmán alelnök lapunknak azt mondta, szándékosan nem vett részt az összejövetelen. Ugyanis a konfliktust a kormány magatartása idézte elő, tehát a tiltakozást is a kabinetnek kellene címezni. Mint mondta, tervezetük szerint az egyes tagintézmények nagyfokú szakmai önállósággal működő iskolák maradnak, szeptemberben pedig nem változik az előirányzott tantárgyfelosztás és órakeret. A megye vezetőinek az a célja – hangsúlyozta Kovács –, hogy olyan struktúra jöjjön létre az oktatásban, mely elősegíti a fejlődést, és várhatóan megoldja a közeljövőben jelentkező demográfiai problémákat.