Szentes nem hagyta magát kettévágni
Körjegyzőséget akartak
Blahó Gabriella 2007-07-04 |
|
A nagytőkei önkormányzat területet akart cserélni a közeli Szentes önkormányzatával, hogy határos lehessen Fábiánsebestyénnel. A törvény szerint csak így alakíthatnak közös körjegyzőséget. A városi testület leszavazta a kezdeményezést, mondván: ketté akarják vágni a várost.
A Szentestől északra lévő Nagytőke önkormányzata úgy döntött, javaslatot tesz a szentesi képviselő-testületetnek: cseréljenek területet. Ennek nyomán a falu közigazgatásilag határos lehetne Fábiánsebestyénnel, így a jogszabály szerint körjegyzőséget is alakíthatnak. Staberecz Ferenc polgármester elmondta lapunknak, szándékuk szerint mindenképpen egy hasonló méretű településsel kívántak együttműködni, nem pedig a várossal. Staberecz indoklása szerint Szentes árnyékában Nagytőke könnyen elveszítheti az önállóságát, a helyi önkormányzatnak pedig ez nem lehet a célja.
Kijelölték azt a legrövidebb földutat, melyen keresztül Nagytőkéről el lehet jutni Fábiánsebestyén területére – ez a földút Szentes közigazgatási területére esik. Cserébe adtak volna egy másik, hasonló méretű területet a városnak. A falu polgármestere azt mondta lapunknak, a testületi ülés előtt tárgyalt Szirbik Imrével. A város első embere biztosította afelől, hogy Nagytőke önállósági törekvéseit méltányolja, és a körjegyzőség kialakításának nem lesz kerékkötője. Ehhez képest Staberecz meglepődött és csalódott, amikor múlt pénteken a szentesi baloldali képviselők többségben leszavazták ajánlatát, így azt a grémium nem fogadta el.
Szirbik erre reagálva így fogalmazott: „tartom a szavam". A nagytőkei ajánlatot a baloldali képviselők nyilván azért nem fogadták el, mert az Szentes közigazgatási területét kettévágta volna, a terület egységét szüntetné meg. A dolog jogszabállyal nem ellentétes – a józan ésszel viszont igen. Szirbik szerint kell lennie olyan megoldásnak, amely mindkét fél számára kedvező, talán nagyobb területek cseréje jöhet számításba. A polgármester hozzátette: azt viszont ne várja tőle senki, hogy kijelentse, Szentes Nagytőke közigazgatási feladatait nem tudná ellátni.
|