Zombori István a múzeum élénFelvétel a kedvencekbe

129 fős létszámleépítés a szentesi kórházban

Bakos András
2007-06-29
Galéria

Zombori Istvánt választotta múzeumigazgatóvá csütörtökön a Csongrád Megyei Közgyűlés. A képviselők, zöld utat adtak a szentesi kórház gazdálkodását rendező biztosnak, ami azt is jelenti, hogy 129 fős létszámcsökkentés lesz. Összevonják a Csongrádon, Makón és Szentesen működő középiskolákat.

Hivatalosan nyugdíjba vonult, de négy hónapig még a megyei önkormányzatnál dolgozik a sporthivatal eddigi vezetője, Thékes István. Az első napirendi pont a búcsúztatása volt. A megyei múzeumigazgató megválasztására eljött Vörös Gabriella, a tavaly leváltott igazgatónő is, aki szerdán sajtótájékoztatón kérte, rehabilitálja őt a megyei önkormányzat, miután az ügyében indított rendőrségi nyomozás megszűnt. Rehabilitálásról szó nem volt – lásd keretes írásunkat –, a hangulat más miatt volt drámai. A két pályázó közül a megbízott igazgató, Horváth Ferenc szólt előbb. Beszéde végén kérte azokat a képviselőket, akik eddig támogatták, ezután is segítsék, akik pedig nem őt választják, azoknak Nagy László szavait idézte: „Ha lesz még emberi arcuk, akkor csókolom őket. Ha lesz még emberi tudatuk, akkor üzenem nekik, hogy csak ennyit tudtam tenni értük."

Zombori István kifejtette, a megyei múzeumi szervezet az egyik legnagyobb tekintélyű az országban, és az eddiginél jobb vezetést érdemel. A vezetői stílusára irányuló kérdésre elmondta, úgy látja, a múzeumnál nem mindenki dolgozott egyforma igyekezettel, és ő azon lesz, hogy ez a helyzet változzon. Hozzátette – és ezt utána lapunknak is hangsúlyozta –, hogy Horváth Ferenccel együtt szeretne dolgozni a vezetésben, nagyon számít a munkájára. Érezhető volt, hogy Zomborinak áll a zászló, és az MSZP-s Demeter Attila azt kérte, előbb Horváthról szavazzon a közgyűlés. Akik őt támogatták, ha kisebbségben is voltak, ily módon kinyilváníthatták volna véleményüket. Ez a gesztus azonban elmaradt – Magyar Anna elnök az szmsz előírására hivatkozott.

Zomboriról nyilvánítottak véleményt, aki 23 igennel, 0 nem és 10 tartózkodás mellett igazgató lett – ezután Horváthról nem kellett szavazni. Vörös Gabriella nevetett, és elhagyta az üléstermet.

Több módosító javaslattal is élt a szentesi Szirbik Imre a kórház pénzügyi stabilizálásán dolgozó biztos intézkedési tervéhez. A létszámleépítést is más szemszögből vizsgálta, és javasolta, tárgyaljanak a Kunszentmárton környéki betegek után járó finanszírozás megszerzéséről. A szintén szentesi, de fideszes Halmai László populistának nevezte ellenfelét, emlékeztette, Szirbik is megszavazta a kórházreformot a parlamentben. Végül mindenki a maga igazát bizonygatta, hogy nem akar rosszat a kórháznak. A közgyűlés többségi döntéssel megszavazta az intézkedési tervet. Ez azt jelenti, hogy miután az eleve meglévő adósság a reform miatt csökkenő finanszírozás nyomán mostanra 734 millióig nőtt, a kórház először 129 fős létszámleépítéssel számol. Azt ezután dolgozzák ki, hogy szakmánként ez a szám hogyan oszlik el.

Kovács Kálmán alelnök módosítva hozta be a közgyűlés elé azt a koncepciót, amely a megye által működtetett középiskolák összevonásáról szól. Szűcs Lajos kérdésére Kovács elmondta, 52 milliós megtakarítással számolnak. Buzás Péter felvetette, ha összehívnák az igazgatókat, egy óra alatt ők talán több megtakarításra tennének javaslatot – összevonás nélkül. Nógrádi Zoltán azt mondta, erre év végén kérték az intézményvezetőket, de akkor nem volt ilyen ötletük. Ám ezzel a döntéssel nem is elsősorban a megtakarítás a cél, hanem az, hogy a változásokhoz jobban alkalmazkodó szervezet jöjjön létre. A terv szerint együtt működne a három csongrádi középiskola, Makón egy irányítás alá kerülne az Erdei Ferenc a Galamb József nevét viselő intézménnyel, Szentesen a Horváth Mihály Gimnázium és a Boros Sámuel szakközépiskola tartozna össze, valamint a Pollák Antal és Zsoldos Ferenc szakközépiskola. A cél az, hogy az intézmények szakmai önállósága ne sérüljön.

Zakar: ez nem bíróság

Ez a megyei önkormányzat, és nem a bíróság – reagált az ülést követő tájékoztatón lapunk kérdésére Zakar Péter: Vörös Gabriella kéréséről, a rehabilitálásról faggattuk. A megyei közgyűlés alelnöke elmondta: az, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást ismeretlen tettes ellen, nem jelenti azt, hogy az igazgatónő leváltása megalapozatlan döntés volt. Az ügyészség is csak a rendelkezésére álló adatok alapján hozott határozatot az ügyben, a revizori jelentést, a korábbi igazgatónő elleni fegyelmi eljárás megállapításait nem kérdőjelezték meg. A dolgozók munkaidejének dokumentálásában, a nyilvántartásokban káoszt, szabálytalanságokat lelt a rendőrség és az ügyészség is, csak azt nem állapította meg, hogy ezek szándékosak voltak – mondta Zakar. Ha később bebizonyosodik, hogy hiba történt, a megyei önkormányzat vállalja a rá háruló felelősséget. Az alelnök hozzátette, úgy tudja, a VPOP-nél tovább vizsgálják az ügy egyes részleteit. Ezt Szalontai Csaba ásatásvezető régész, Vörös Gabriella munkatársa is megerősítette: – Valóban, az ásatáson dolgozó alvállalkozót vizsgálja a VPOP, ez azonban bennünket már nem érint – mondta a régész. A VPOP-tól tegnap csak annyit sikerült megtudni, tényleg nyomoznak.