130 dolgozó elbocsátását tervezik a szentesi kórházbanFelvétel a kedvencekbe

Lemondott a frissen kinevezett orvosigazgató

Balázsi Irén
2007-06-22

Lapunk értesülése szerint lemondott a szentesi kórház orvosigazgatója. Német Antónia sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információnkat. Az intézkedési terv szerint 129 dolgozót kell elbocsátani.

Lapunk értesülése szerint lemondott a szentesi kórház múlt héten kinevezett orvosigazgatója. Német Antónia sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információnkat. A fenntartó megyei közgyűlés június 28-án tárgyalja az önkormányzati biztos intézkedési tervét a súlyos pénzügyi helyzet kezelésére. Ebben az is szerepel, hogy az első lépcsőben 129 dolgozót kell elbocsátani.

A megyei közgyűlés még áprilisban nevezett ki önkormányzati biztost a szentesi Dr. Bugyi István Kórház tetemes adósságállományának csökkentésére. Weisz Péter a megválasztott főigazgatóval, dr. Várkonyi Katalinnal kezdett munkálkodni. Az önkormányzati biztos intézkedési tervet készített arra vonatkozóan, hogyan lehet kilábalnia az egészségügyi intézménynek az anyagi válságból. A dokumentumból kiderül: az elmúlt év decemberében közel 520 millió forint volt a kórház tartozásállománya, amely 730 millióra emelkedett május végére. A kritikus helyzet kezelésére több javaslatot tett az önkormányzati biztos a főigazgatóval egyetértésben: mivel az ágyak száma 511-ről 417-re csökkent, ehhez kell igazítani a dolgozói létszámot is, amely jelenleg közel nyolcszáz.

Első körben azonnali hatállyal 129 álláshely megszüntetését indítványozza az intézkedési terv. De számos feladatot megfogalmaz az előterjesztés a súlyos pénzügyi helyzet orvoslására. Ilyen például az is, hogy a menedzsmentben ne legyen minőségbiztosításért felelős igazgató és a rendelőintézet élén sem külön vezető. Ezeket azonban jóvá kell hagynia a kórházat fenntartó megyei közgyűlésnek, amely június 28-i ülésén hozza meg a döntést.

Nem értük el

Természetesen megkerestük telefonon a szabadságon lévő Várkonyi Katalint, akitől azt szerettük volna megtudni: igaz-e, hogy Német Antónia nem vállalja az orvosigazgatói feladatkört. A főigazgatót többszöri próbálkozásra sem sikerült utolérnünk. Üzenetet is hagytunk, de nem hívott vissza bennünket.

Lapunk értesülése szerint nem értett egyet az intézkedési terv minden részével dr. Német Antónia, a központi labor vezetője, akit a múlt héten nevezett ki orvosigazgatónak Várkonyi Katalin. Tudomásunkra jutott az is: a jelentős mértékű tervezett létszámcsökkentés is hozzájárult ahhoz, hogy a több mint két éve a szentesi kórházban dolgozó főorvosnő lemondott az orvosigazgatói megbízatásáról. Más forrásból viszont úgy tudjuk: egyelőre csak szóban állapodott meg a főigazgatóval. Az orvosigazgató a szóbeli megállapodás után ismerte meg a megyei közgyűlés elé kerülő intézkedési tervet, és az abban megfogalmazott feladatok közül nem mindennel tudott azonosulni, ezért nem írta alá az orvosigazgatói kinevezéséről szóló dokumentumot. Megkérdeztük tegnap Német Antóniát arról, hogy valóban lemondott-e tisztségéről. A főorvosnő azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta lapunk információját. Csupán annyit közölt: egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Korábban megírtuk: Fenyves Ernő, a kórház előző főigazgatója váltotta le dr. Tóth Editet, akit még május 24-én jogerősen visszahelyezett a munkaügyi bíróság az orvosigazgatói székébe. A múlt héten, amikor kiderült, hogy a főigazgató Német Antóniával szeretne dolgozni, akkor azt gondolta Tóth Edit, hogy félreáll, és „egy kicsit megpihen." A gyermekosztály vezetőjétől tegnap azt kérdeztük: hallott-e arról, hogy lemondott Német Antónia. Azt a választ kaptuk, hogy hivatalosan nem tud róla. A főorvosnő szerint ha igaz lapunk értesülése a lemondásról, akkor az összefügghet az intézkedési tervvel. Érdeklődésünkre, hogy elvállalná-e az orvosigazgatói posztot, ha felkérnék rá, úgy reagált: ha más nem akarja csinálni, akkor kénytelen lesz ő, mert jogilag egyébként is orvosigazgató. Hozzátette, hogy ha igénylik a hozzáértését, készséggel visszamegy a vezetői székbe. Úgy véli: amennyiben a megyei közgyűlés elfogadja az intézkedési tervet, annak a végrehajtásáért elsősorban a főigazgató felelős. Szerinte csak annyi dolgozótól kellene megválni, ami nem veszélyezteti a betegellátást.