Versenyben a csongrádi és a szentesi tévéFelvétel a kedvencekbe

Két kistérséget fed le a szélessávú internet 146 kilométeren

Blahó Gabriella
2007-06-20

A hónap végéig megépül a kistérségi szélessávú internethálózat utolsó szakasza Szentes és Csongrád között. Tizennégy település lakói szinte korlátlan lehetőséghez jutnak így: az optikai gerincvezetéken keresztül látható lesz mindkét városban működő televízió műsora is, bárhol a térségben.

A hónap végéig megépül a kistérségi szélessávú internethálózat utolsó szakasza Szentes és Csongrád között. Tizennégy település lakói szinte korlátlan lehetőséghez jutnak így: az optikai gerincvezetéken keresztül látható lesz mindkét városban működő televízió műsora is, bárhol a térségben. A Csongrád TV és a Civil TV versenyébe beleszólna a szeptembertől induló szegvári Kurca TV is.

A szentesi és a csongrádi kistérségi társulás a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program elnevezésű alapból közösen kapott támogatást optikai gerincvezeték építésére. Az Albacomp Zrt. fővállalkozásában épülő hálózat összesen 250 millió forint állami pénzből valósul meg, melyhez magánerő is társul – tájékoztatta lapunkat Tari János. Az alvállalkozó Tanet Kft. vezetője elmondta, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően a hálózatépítés a nagyobb városokat nem érinti. Az összesen 146 kilométernyi hálózatból mindössze körülbelül 16 hiányzik még Árpádhalom és Fábiánsebestyén, valamint Szentes és Csongrád között. Az építők ígéretük szerint legkésőbb július végéig befejezik a munkát.

Szeptembertől: Kurca TV

A régi szegvári tévések elképzelése kap teret a várhatóan szeptembertől induló Kurca Tv-ben. A Kurca Völgye Egyesület engedélyért folyamodott az ORTT-hez, helyi televízió működtetésének érdekében – tájékoztatta lapunkat Gémes László. A polgármester – aki egyébként a civil szervezet elnöke is egyben – felvállalta a kezdeményezést, és mindössze csak formát, keretet adna a nyilvánosság iránti igénynek.

Az optikai gerincvezeték új távlatokat nyit a térség településeinek életében, hiszen nagy mennyiségű adat átvitelére alkalmas. Szentes, Szegvár, Mindszent, Nagytőke, Derekegyház, Nagymágocs, Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes, Csongrád, Bokros, Felgyő, Tömörkény, Csanytelek lakói kerülhetnek új helyzetbe. Internetezni, telefonálni lehet a hálózaton, a számtalan más lehetőség mellett a helyi televíziók adása is elérhetővé válik az említett települések bármelyikén. A Tanet Kft. a jövőben szolgáltatóként szerepel ezen a piacon, főként a falvakban. A helyi televíziók viszont már a nézőkért és hirdetőkért versenyeznek egymással. A Szegvárról indult és Szentesen berendezkedett Civil TV felelős szerkesztője úgy látja, a Csongrád TV-vel nem azonosak a céljaik.
– Mások a körülményeink is – fogalmazott Csorba Gyula. Pénz nélkül, önkormányzati támogatás nélkül nem működhet közszolgálati televízió, be kell látni, hogy kereskedelmi fronton győzött Csongrád. Csorba Gyula tegnap közölte: – Ha Szentestől nem kapunk támogatást, tényleg befejezzük, mert nem tehetünk mást. Donka Ferenc szerint egyértelműen versenyhelyzet alakult ki a két televízió között. A Csongrád TV vezetője szerint az általa vezetett stúdió sokkal magasabb színvonalon állít elő műsorokat. Míg a Civil Tv főként Szentesről ad anyagokat, addig a csongrádi tévé a falvakról is hoz, adása négy megyében látható. Donka szerint mindkét szerkesztőségnek megvan a nézettségi köre, amiből táplálkozhat. Az a kérdés, ki bírja tovább.