Bejelentés alapján fogták el a tolvajokat
Dátum: Június 18, hétfő, 10:49:10
Téma: Rendőrségi hírek


Lakossági bejelentés alapján, forró nyomon sikerült elfogniuk egy tolvaj csoportot a Csongrád megyei rendőröknek - tudtuk meg M. Toronykőy Mártától, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

A rendelkezésre álló adatok szerint vasárnap egy újszegedi ingatlanba hatoltak be ismeretlen személyek. Az egyik szomszéd azonban felfigyelt a ház előtt gyanúsan várakozó idegen autóra, és felírta annak rendszámát. Miután a rendőrség ügyeletére a jelzés beérkezett, hogy bűncselekmény történt, a rendőrök a megadott rendszám alapján már be tudták azonosítani a gépjármű illetékességét. Miután a tulajdonos valószínűsíthetően szentesi volt, így a városból kivezető két főúton is járőrök várták a gyanús gépjárművet. A kocsi egy alsóbb rendű úton próbált meg elmenekülni, de a szentesi rendőrök a város határában az egyik mellékúti elágazásnál elfogták a két szegedi és három szentesi személyt. Végül az eltulajdonított 500 ezer forint készpénz is megkerült, amelyet menekülésük közben az autóból kidobtak, a rend őrei azonban az út mellett megtalálták.
A középkorú három nő és két férfi ügyében – akik egyébként nem ismeretlenek a hatóság előtt - az eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja őrizetbe vételük mellett. A hatóság vizsgálja azt is, hogy más, hasonló jellegű bűncselekménnyel kapcsolatba hozható-e személyük.
A nyári szabadságolások idején kiemelkedően fontos, hogy a szomszédok figyeljenek egymás otthonaira. A megyében 2001. óta működő ún. Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) holland-magyar projektet, éppen ilyen céllal vette át, és ismertette széles körben lakossági fórumokon a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság.





A cikk tulajdonosa: PROMENAD - a vidék hírportálja...
http://www.promenad.hu

A cikk webcíme:
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=14063