Mind anyagilag, mind szakmailag nehéz helyzetben dolgoznak a szentesi Dr. Bugyi István Kórház alkalmazottai és vezetői. Az aktív ágyak száma 395-ről 306-ra csökkent, így a dolgozói létszámot is a minisztérium által meghatározott kapacitáshoz kell igazítani – mondta Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke ma délelőtt tartott sajtótájékoztatóján a szegedi Megyeházán.
A pénzügyi válság orvoslására az új főigazgató mellé önkormányzati biztost is rendelt a megyei közgyűlés. A biztos munkáját egy csapat segíti, a Weisz Péter vezette társaság feladata kizárólag a pénzügyi helyzet kezelése, a menedzselés és a gyógyító munka irányítása a május elején kinevezett Dr. Várkonyi Katalin munkaköre – tájékoztatott Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke ma délelőtt Szegeden.
A megye és a kórház továbbra is perben áll az egészségügyi miniszterrel, azonban az első tárgyalás időpontját csak október-november környékére tűzik ki, így nem lehet gyors eljárásra számítani. A kórház teljes adóssága 300 millió forint, közöttük akad 60 napon túli is. Ez egy örökölt helyzet, amelyet akár kevésbé népszerű lépésekkel is kezelni kell – fogalmazott Magyar Anna.
Dr. Várkonyi Katalin elmondta, a megye segítő kezet nyújtott nekik, együtt igyekeznek a szakmai és pénzügyi problémákat úgy megoldani, hogy egyik terület se szenvedjen csorbát.
A szentesi kórház a reformok ellenére továbbra is működik. Meg kell találni azokat a pénzügyi lehetőségeket, amelyekkel az intézmény ismét régi szerepét tudja majd betölteni az egészségügyben. Első lépésként azonban „a pincéből kell a földszintre emelkedni” – fogalmazott Weisz Péter.