Negyvenmillióból utat nyitottak SzentesenFelvétel a kedvencekbe

A Schweidel József utca a szegvári bekötő felé folytatódik

Balázsi Irén
2007-05-15

Befejeződött a szentesi Schweidel József utca kinyitása a szegvári útra. Az önkormányzat mintegy negyvenmillió forintot áldozott arra, hogy a teherautók és kamionok ne rongálják tovább a lakóházakat.

Sokat mérgelődtek Szentesen, a berekháti vasúti átjáró közelében lévő Schweidel József utca lakói. Hosszú évek óta gondot jelentett ugyanis, hogy az utcában telephelyet létesített cégek teherautói és kamionjai előttük döngettek el, megrongálva az úttestet és a házakat is. Nem szólva arról: pihenni sem tudtak az örökös zajtól a környéken. Ezért aztán lobbizni kényszerültek a családok, hogy nyissák ki az utcát a szegvári útra. A hadakozásuknak tavaly meglett az eredménye, a város tudniillik pályázaton nyert forrást az építkezésre. A több mint negyvenmilliós beruházás tavaly ősszel kezdődött a Fehér és Fehér Útépítő Kft. kivitelezésében.

Cseuz Csaba, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának főtanácsosa lapunk érdeklődésére elmondta: 330 méter hosszú és 6 méter széles út készült el, ez a szakasz a vasúti átjárón keresztül vezet ki a szegvári útra. A napokban már sikeresen megtörtént a műszaki átadás-átvétel is. Most még a szakhatósági nyilatkozatokra várnak, amelyek szükségesek a Schweidel utca kinyitott részének forgalomba helyezéséhez. A főtanácsos tájékoztatása szerint a hiányzó dokumentumok ellenére is már használhatják az új szakaszt az autósok. Lényeges továbbá: mostantól kezdve a kamionok és a teherautók a Vásárhelyi útról nem hajthatnak be a Schweidel utcába, csak a szegvári út felől – a vasúti átjárón és az új aszfaltúton keresztül – közelíthetik meg az iparterületen lévő telephelyeket.