Folytatódik a panelprogram SzentesenFelvétel a kedvencekbe

Ötszázmilliós beruházás összefogással

Balázsi Irén
2007-04-16

Folytatódik az idén is a panelprogram Szentesen, ahol eddig mintegy hétszáz lakás utólagos hőszigetelésének teremtették meg az anyagi feltételeit. A beruházás összege megközelíti az ötszázmillió forintot.

Négy év alatt ötszázmillió forintot költenek Szentesen az iparosított technológiájú lakóépületek és kémények felújítására. A panelprogramként közismert beruházás úgy valósul meg, ha a családok is hozzájárulnak anyagiakkal a lakásuk utólagos hőszigeteléséhez.

Amennyiben ezt vállalják, a sajátjukkal megegyező összegű állami és önkormányzati támogatásra pályázhatnak. Szirbik Imre polgármester tájékoztatása szerint az összefogás eredményeként 2003 óta 721 otthon korszerűsítésének teremtették meg a feltételeit. Ez a városban lévő panellakásoknak mintegy ötven százalékát jelenti. Ha a lakóközösségek hajlandóak a felújítási költségek egyharmadát magukra vállalni, akkor az idén is pályázhatnak állami és önkormányzati támogatásra.

A városi szolgáltató kft. ügyvezetője, Döbrőssy Iván tapasztalata szerint hosszadalmas folyamat a pályamunkák elbírálása, valamint a kivitelezésre a közbeszerzési eljárások lefolytatása. Példaként említette a Drahos utca 10–12. szám alatti társasházat, amely még 2005-ben nyert központi és helyhatósági forrást. A felújításra háromszor hirdették meg a közbeszerzési felhívást, és csak nemrégiben kezdődhetett el a harminclakásos épületnél a tető, a homlokzat és a nyílászárók szigetelése. A József Attila utca 6. számú lakóháznál már szigetelték az ablakokat, ajtókat, hátravan még a homlokzat korszerűsítése. A 97 lakásos Kossuth téri hatmeletes épület modernizálása is elkezdődött. Ez a beruházás csaknem hatvanmillió forintba kerül. Ebből az összegből szigetelik a tetőt és kicserélik a nyílászárókat. A panelprogram keretében eddig húsz lakóközösség számára nyílt lehetőség az épületük utólagos hőszigetelésére.