Dr. Tóth Tibor a szentesi bíróság új elnökeFelvétel a kedvencekbe

Döntöttek: felújítják a szervezet épületét

Blahó Gabriella
2007-04-10

A megyei bíróság elnöke dr. Tóth Tibort nevezte ki a szentesi bíróság elnökévé. A testület új vezetője hat évre kapott megbízást. Tervei szerint folytatja elődje tevékenységét, és nyitott azokra a javaslatokra, melyek hatékonyabbá teszik a bíróság munkáját.

A megyei bíróság elnöke dr. Tóth Tibort nevezte ki a szentesi bíróság elnökévé. A testület új vezetője hat évre kapott megbízást. Tervei szerint folytatja elődje tevékenységét, és nyitott azokra a javaslatokra, melyek hatékonyabbá teszik a bíróság munkáját. Az elnök hangsúlyozza: a törvénynek alárendelt módon, függetlenül és pártatlanul kell ítélkezni.

A megyei bíróság elnökétől, dr. Czene Klárától kapott megbízást a Szentesi Városi Bíróság vezetésére dr. Tóth Tibor. A testület elnökének kinevezése a törvényben meghatározott időre, hat esztendőre szól. A tisztségre új személyt természetes ok miatt nevezett ki a megyei bíróság, az elmúlt év decemberében ugyanis elhunyt dr. Bujtás László korábbi elnök. A taláros testületnél tizenhárom éve bíráskodó dr. Tóth Tibor kapta a megtisztelő feladatot. Április 2-án történt a beiktatás, a szentesi elnöki iroda képe pedig jelképesen csak kevéssé alakult át. Dr. Tóth Tibor fontosnak tartja, hogy az elhunyt elnök által jó színvonalon végzett munka értékeit a jövőben megőrizze. A bírák szakmai felkészültsége, a tárgyalások technikai feltételei, a tisztviselők és ügykezelők hozzáértése mind hozzájárul ahhoz, hogy a bíróság szolgálja eredendő célját – mondta az elnök kinevezése után nem sokkal lapunknak. Tájékoztatott arról, hogy a testületnél nincsenek felhalmozódott ügyek.

Névjegy

Dr. Tóth Tibor 1960-ban született Makón. Jogi diplomát a József Attila Tudományegyetemen szerzett 1985-ben, szakvizsgát tett 1992-ben. A diploma megszerzése után a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott. Saját bevallása szerint mélyen érdekelte a bírói hivatás, ezért amikor lehetősége nyílt rá, a taláros testületnél kezdett dolgozni. 1993-ban került a Szentesi Városi Bírósághoz, ahol 1994-ben kapta meg bírói kinevezését. Tizenhárom éve büntető bíró, 2007. április 1-jétől a testület elnöke.

Az utóbbi néhány esztendőben a számok alapján egyértelműen kimutatható: évről évre csökken a megoldatlan ügyek száma. 2005-ben összesen 2221 ügy érkezett a bíróságra, a testület lezárt 2235 aktát. 2006-ban 2277 ügy érkezett, s befejeztek 2328-at. A 2005-ös esztendőben 361, tavaly már csak 310 volt a lezáratlan ügyek száma. Ebből világosan látszik, hogy az ítélkezési gyakorlat a bírák szakmai kifejezésével élve időszerű. Az elnök elmondta, az állampolgárok részéről természetes elvárás, hogy a peres eljárások belátható időn belül befejeződjenek. A sietség azonban nem mehet a törvényesség rovására – hívta fel a figyelmet. A bírói tevékenység nagy szakmai hozzáértést, függetlenséget, pártatlanságot és lelkiismeretet igényel. A bíró nem befolyásolható, felette csak a törvény és az Alkotmány áll – emlékeztetett. Az elnök bízik benne, hogy a szentesi bíróság munkáját a lakosság a jövőben is elismeréseként bizalommal díjazza.

Dr. Tóth Tibor nem tervez mélyreható szervezeti változást, viszont nyitott az olyan ésszerű javaslatokra, melyek hatékonyabbá tehetik a bíróság munkáját. Az épület felújítása régóta tervezett elképzelés Szentesen. Az elnök tájékoztatott arról, hogy a megyei taláros testületnél megszületett az erre vonatkozó döntés: költségvetésük terhére megtörténik a felújítás. E folyamatban együttműködni kívánnak az önkormányzattal, hiszen a bíróság épülete városképi jelentőségű.