Egyhangú Rácz Dénes-sikerFelvétel a kedvencekbe

A szegedi Siklódi ezüstérmet szerzett az ISKA Eb zárónapján

Mádi József
2007-04-10

Ötvenhét magyar éremmel és egy kiváló gálával zárult Szentese, a Dr. Papp László-sportcsarnokban az ISKA kick-box Európa-bajnoksága.

Huszonkét ország, 540 versenyző. Ez a számadat a szentesi Dr. Papp László-sportcsarnokban rendezett ISKA kick-box Európa-bajnokság végleges indulói létszámát takarta. A Csongrád megyei kisváros újra olyan eseményt rendezett – és itt ki kell emelni a szentesi Bertók Róbert és a szegedi Kiss Emil szervezőmunkáját –, amelyre méltán lehet büszke.

Az Eb záróeseményei egy gálában csúcsosodtak ki. Kilenc döntő, egy címmérkőzés – ehhez telt ház illett. És az is volt a sportcsarnokban. A kilenc finálé közül háromban találhattunk magyart. A szigetszentmiklósi Gáspár Attila a –81 kg-ban (thai-box) a svéd Sy Sadiban ellen kikapott. Későn hajrázott a meccset már az elején eldönteni igyekvő skandináv ellen, és hiába került fölénybe a harmadik menetben, vesztett.

Következett a szegedi Siklódi József (–67 kg, full-contact), akit a dán Kennie Larsen pontozással múlt felül. Már csak a karcagi Gyarmati Imrében (–71 kg, thai-box) bízhattunk – mindhiába. A török Mehmet Köktac szintén pontozással nyert.

Az est főmeccsén viszont mindenképpen magyar győztest avattak. Lévén a két résztvevő hazánkfia volt. A többszörös kyokushin karatebajnok Nagy Tibor és kihívója, a békési Rácz Dénes az ISKA thai-box magyar bajnoki övéért harcolt. A két rivális a küzdősportokban eltöltött hosszú évek alatt rengeteg tapasztalatot szerzett. Az ötször háromperces találkozó első menetében tapogatózást láthatott a közönség, utána azonban mindkét fél odatette magát. Végül a végig irányító Rácz Dénes kezét emelték a magasba – egyhangú pontozás után győzött.

A magyarok összességében jól zárták a négy korosztályt (gyermek, junior, felnőtt, veterán) és hat szabálynemet (formagyakorlat, semi-, light- és full-contact, low-kick, thai-box) felvonultató viadalon. Tíz arany-, huszonöt ezüst- és huszonkét bronzérem – ez a dicsőséges mérleg.