Megvédik a Hősök erdejétFelvétel a kedvencekbe

Teljesült a szentesi főorvosnő vágya

Balázsi Irén
2007-03-14

Helyi védelem alá vette korábban a szentesi önkormányzat a Hősök erdejét, ahová mindenféle szemetet leraknak a felelőtlenek. Dinnyés Ilona főorvosnő kutyasétáltatás közben sosem restellt valamennyit összeszedni a hulladékból, gondolván: más is követi a példáját. Most megelégedéssel nyugtázta, hogy a város eltakaríttatta a szemetet a kegyeleti parkból, amelyet 2008-ra teljesen felújítanak.

Az első világháborúban elesett szentesi katonák emlékére telepítették 1933-ban a Hősök erdejét, ahol 1015 tölgyfa volt annak idején. Az idők folyamán azonban sokat ki kellett vágni, mert tönkrementek. Az önkormányzat még tavaly helyi védelem alá vette a kegyeleti parkot, s akkor született a határozat: teljesen felújítják az erdőt. Ennek jegyében szedtek ki több mint négyszáz kiszáradt fát, a még életképeseket pedig csonkolták. Döntöttek arról is, hogy a park létesítésének 75. évfordulójára befejeződik az erdő felújítása.

A közelben lakó Dinnyés Ilona főorvos hívta fel a figyelmünket arra, hogy felelőtlen személyek mindenféle háztartási hulladékot, ruhaneműket, cigarettásdobozokat és csikkeket dobálnak el a Hősök erdejében. Egyébként is a természet megszentségtelenítésének nevezte, ha valaki erdőben dohányzik. Nos, a főorvosnő kutyasétáltatáskor mindig vitt magával egy reklámszatyrot, s abba szedte az útjába került szemetet. Azt gondolta, hogy mások is követik majd a példáját.
– Megelőztek – újságolta tegnap dr. Dinnyés Ilona, hozzátéve: dicséretes, hogy elvitték a hulladékot, és ültetik a fákat.

A város főkertésze, Baloghné Berezvai Csilla azt mondta erre, hogy ők csak a dolgukat teszik. Az idén őszre befejezik a tölgyek pótlását, erre eddig több mint tízmillió forintot költött az önkormányzat. A főkertész tervei között szerepel, hogy jövőre padokat, szeméttartó edényeket is kihelyeznek az erdőbe. Sőt a pályázati lehetőségek függvényében játszóteret is szándékoznak kialakítani a parkban.