Vendégek AbonybólFelvétel a kedvencekbe


2007-03-05

A futsal NB I-ben nem lazíthat a Legrand-MetalCom-Szentes. Kazánék az elmúlt héten három(!) bajnokit – egyet Siklóson, kettőt otthon a Gödöllő ellen – játszottak, ma 20 órától a Dr. Papp László-sportcsarnokban pedig jön a következő.

A futsal NB I-ben nem lazíthat a Legrand-MetalCom-Szentes. Kazánék az elmúlt héten három(!) bajnokit – egyet Siklóson, kettőt otthon a Gödöllő ellen – játszottak, ma 20 órától a Dr. Papp László-sportcsarnokban pedig jön a következő. Mégpedig az az Abony, amely utolsó előtti, kilencedik a tabellán. A két gárda már kétszer találkozott ebben a bajnokságban: Szentesen a hazaiak nyertek 2–1-re, míg Abonyban 3–3-as döntetlen lett.
– A mai ellenfelünk a kötelező elnevezésű kategóriába tartozik, azaz: kötelező ellene nyerünk. Ha idegenbeli meccsről lenne szó, akkor is így volna, hazai pályán pedig mindez fokozottan igaz. Még akkor is, ha ebben a sorozatban mindkétszer megszenvedtünk ellenük. Jerney sárgalapos eltiltás miatt nem játszhat, viszont egy új labdarúgó, a 21 éves Rontó Csaba bemutatkozik – mondta Koncz Zsolt, a Szentes játékos-edzője.
Az Első Beton szintén ma 19.30-tól Berettyóújfaluban szerepel.