|
|
Mintegy 7 millióból hozták létre. Fotó:
Segesvári Csaba | Elkészült és már a
műszaki átadáson is túl van a szegedi új klinika melletti
helikopterleszálló, ahol az előírásoknak megfelelően tudja fogadni
az intézmény az azonnali ellátást igénylő, távolabbról érkező
sérülteket. A heliport alapfeltétel minden sürgősségi
betegellátással foglalkozó intézménynél, a szegedi leszállóhely
kialakítását nyolc éve szervezik. A szegedi orvoscentrum
minisztériumi forrásból mintegy 6,4 millió forintot kapott a
beruházáshoz, amit további 1,3 millióval egészített ki.
Mint
Simonka János Aurél, a traumatológiai klinika vezetője elmondta, a
betonozott leszállóhely kialakításához a klinikai parkolórészen
tereprendezést végeztek, a biztonságos le- és felszállás érdekében
fákat vágtak ki, a parkolót pedig távolabb költöztették. A
leszállóhely csupán pár méterre van a klinikától, így a landolás
után percek alatt a megfelelő helyre kerülhet és a szükséges
ellátásban részesülhet a beteg.
Szentesi bázis
A napokban arról döntött a szaktárca, hogy a
dél-alföldi régió légimentőbázisa Szentesre kerül, amit azzal
indokoltak: jó a város földrajzi fekvése, van vérellátó
állomása, sürgősségi betegellátó osztálya és súlyponti
kórháza. A mentési központ a leszállóhely mellett hangárral,
egyéb kiszolgálóhelyekkel és 3-4 fős személyzettel rendelkezik
majd.
| Bár a leszállóhely elkészült,
helikopter egyelőre még nem landolt rajta. A légi mentés két és fél
éve állt le a dél-alföldi régióban, miután az egészségbiztosító nem
finanszírozta tovább a járműveket addig üzemeletető Mentés a Jövőért
Alapítvány működési költségeit. Akkor arra hivatkoztak: az Országos
Mentőszolgálat (OMSZ) látja el a légi mentést minden régióban – itt
is ők veszik át ezt a feladatot. Az OMSZ viszont azóta sem működtet
a régióban mentőhelikoptert, így a sérültek mentőkocsiban, közúton,
ötször-tízszer lassabban jutnak el az ellátó intézményekbe – köztük
a szegedi klinikára. Információink szerint a tárca most
lízingszerződést készít elő modern helikopterek beszerzésére, így a
dél-alföldi térségbe az Ausztriában már bevált modern, a korábbinál
erősebb, jobb és halkabb gép érkezik hamarosan.
|