Hírek
Vízilabda: kiütéssel nyert a Vasas
A férfi vízilabda-bajnokság 13. fordulójában a Vasas a Komjádi-uszodában verte 18-5-re a Szentes csapatát. Az angyalföldi gárda az első két negyed alatt eldöntötte a találkozót, ahol az utolsó húsz percben már mindkét együttes csak a végső dudaszót várta. Forrás: Mobilpress
Még egy perc sem telt el az első játékrészből, amikor Varga
Dániel két góljával máris meglépett a Vasas, majd a későbbiekben is tovább
folytatta a gólgyártást az angyalföldi gárda. Az első vendég találatra a
negyedik percig kellett várni, ekkor Torday vette be a hazai kaput
(6-1).
A második negyedben sem változott a játék képe, a piros-kék gárda
sorra dolgozta ki lehetőségeit, amiket Földi László legényei rendre ki is
használtak. A bajnokaspiráns eredményes játékának köszönhetően a szünetre már
tíz gól volt a differencia a két együttes között (12-2).
A fordulás után visszavett a tempóból a fővárosi gárda, a
vendégek viszont nem tudtak élni a lehetőséggel, így az első gólra a negyedik
percig kellett várni. Ezt követően Kelemen találatára Torday válaszolt, de a
szentesiek nem tudtak tovább faragni hátrányukból (14-3).
Az utolsó nyolc
perc sem hozott gólparádét, azonban Vígh lövésével a vendégek ismét feljöttek
tíz gólra. A hajrában viszont Tóth, Hosnyánszky és Kovács is betalált, így
magabiztos hazai siker született a Komjádi-uszodában (18-5).
OB I., 13. forduló
TEVA-VasasPlaket –
Legrand Szentesi VK 18-5 (6-1, 6-1, 2-1, 4-2)
Komjádi uszoda, 150
néző
Vezette: Báthori, Donauer
Gólszerzők: Kovács R. 4, Hosnyánszki 3,
Tóth M. 3, Varga Dániel 2, Heinrich 2, Steinmetz Á. 2, Varga Dénes 1, Kelemen 1,
illetve Torday 2, Vígh 2, Herczeg 1,
További eredmények:
FTC-Pécs 10-12
Eger-Szolnok 18-5
Újpest-Neptun
17-9
Forrás: Mobilpress