Visszaminősíthetik az
épülő idősotthont Számolgatnak az egyházközségnél is Szentesen
Ajánlja a cikket?
| 2007-01-30 |
Balázsi Irén
Megszűnik jövőre az emelt szintű ellátás az idősek
otthonaiban. Szentesen két szociális intézmény építése zajlik, de az
önkormányzat és a református egyház, mint fenntartó még nem tudja,
hogyan fogják ezeket működtetni. Egyelőre várják a jogszabály
végrehajtási utasítását – és számolgatnak.
Még nem tudni, hogyan kerülhetnek be a
rászorulók az idősotthonba. Fotó: Tésik
Attila
Évek óta abban reménykednek a
szentesi idősek, hogy a városban is lesz bentlakásos szociális
intézmény. A rászorulók érdekében sokat hadakozott a kórház pár
esztendeje elhunyt osztályvezető főorvosa, dr. Sipos Ferenc
önkormányzati képviselő. Az elképzelése az volt, hogy a lakással
vagy házzal rendelkező személyek, akik már nem tudják önmagukat
ellátni, az ingatlanuk árát befizetik az idősek otthonának, és ennek
fejében ott külön lakrészt kapnak életük végéig. Ezért is örültek
annak a nyugdíjasok, hogy Szentes két szociális intézmény építésére
nyert címzett állami támogatást. Korábban ugyanis kénytelenek voltak
a csongrádi vagy másik település idősotthonába kérni a felvételüket,
és hosszú ideig várni, hogy bejussanak oda.
Mint arról
beszámoltunk lapunkban: Szentesen, a főtéri református nagytemplomi
egyházközség az önkormányzattal közösen nyert állami forrást egy
szociális intézmény felépítésére. Ennek az építési munkái
előreláthatólag hónapokon belül befejeződhetnek. Ez a létesítmény
ötven személy befogadására lesz alkalmas. Az önkormányzat viszont
egy másik pályázatot is megnyert, s a közel egymilliárd forintból
nemrégiben kezdődött el a liget szomszédságában az idősek integrált
szolgáltató centrumának az építése. A kormányzati döntés szerint
azonban jövőre megszűnik a szociális ellátórendszeren belül az emelt
szintű kategória.
Emelt szintű ellátásra számított mind az
ötven idős ember, aki az egyházi otthonba kérheti hamarosan a
felvételét. Az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében tíz
rászorulót a város utalhat be oda. Mit jelenthet számukra, ha
megszűnik az emelt szintű kategória? Kovách Péter lelkipásztor
lapunknak azt mondta: eddigi ismereteik alapján valószínűsíthető,
hogy a leendő lakóknak nem kell több millió forintos belépési díjat
fizetniük, viszont havonként magasabb térítési összegre lehet
számítani az eredeti elképzelésekhez viszonyítva. Ha mégis kérnének
az idősektől belépési díjat, akkor minimális állami támogatást
kapnának az otthon működtetéséhez. A lelkész szerint még át kell
gondolni, milyen feltételekkel üzemeltetik majd az
intézményt.
Hasonlóan nyilatkozott Szűcs Lajos alpolgármester
is az idén októberre felépülő önkormányzati létesítményről. Ez száz
személy befogadására lesz alkalmas, s az idősotthon egyharmad részét
tervezték emelt szintűre. A város mindenesetre várja a
kormányrendelet végrehajtási utasítását, és annak ismeretében
döntenek majd az intézmény státusáról. Az alpolgármester azt is
elképzelhetőnek tartja, hogy kérik majd az emelt szintű részleg
visszaminősítését. Hozzátette: egyébként sem az elnevezéstől függ az
ellátás színvonala.