|
 |
Munkában a stáb. Hamarosan indul a
mindszenti kísérleti adás. Fotó: Blahó
Gabriella | A Szegvárról indult
kistérségi televíziózás központja ma már Szentes. A város és a
környékbeli falvak között kiépülő szélessávú internethálózat új
fejezetet nyit a kábeltévézésben. – Több településen is helyet
kérünk magunknak egy-egy kisebb stúdióval – fogalmazott Csorba
Gyula. A felelős szerkesztő szeretné elérni a kezdeményezés eredeti
céljával összhangban, hogy a civil és helyi televíziózás terjedjen a
térségben.
Akik kedvet éreznek ehhez a munkához, azokat most
is várják a stáb tagjai közé, hiszen a terjeszkedéshez újabb
munkatársakra van szükség. – Természetesen nem állítjuk, hogy nálunk
van a „bölcsek köve", de szívesen forgatunk, szívesen készítünk
műsorokat – mondta Csorba. A napokban indul útjára a Klub C
nevet kapott beszélgetős műsor, melyben a témákat mélyebben és
részletesebben tárgyalják meg. A mindszentiek a kábelbekötések után
várhatóan már február végén láthatják a környék civil műsorát.
|