|
 |
A szentesi kórház főigazgatói állására új
pályázatot ír ki a megyei önkormányzat. Fotó: Tésik
Attila | A szentesi kórház főigazgatói
állására új pályázatot ír ki még januárban a megyei önkormányzat,
miután a négy jelölt közül egyet sem neveztek ki az intézmény élére
decemberben. Fenyves Ernő megbízott főigazgató, Papp Zoltán
sebész-érsebész főorvos és Tóth Edit, a gyermekosztály vezetője
lapunknak azt mondta: még nem döntötte el, beadja-e ismét a
pályázatát. Az orosházi kórház osztályvezető főorvosa, Gyenes Ágota
szentesi önkormányzati képviselő érdeklődésünkre közölte: ha
megjelenik a kiírás, átgondolja, beadja-e pályázatát.
A
szentesi önkormányzat mint a Dr. Bugyi István Kórház-Rendelőintézet
tulajdonosa decemberi ülésén határozatot hozott: azt javasolja a
megyei közgyűlésnek, hogy a főigazgatói állásra jelentkezett négy
pályázó közül nevezzen ki valakit az intézmény élére, mert
mindegyiket alkalmasnak találta a poszt betöltésére. A kiemelt
státusú szentesi kórház fenntartója, a megyei közgyűlés azonban nem
választotta meg az aspiránsok egyikét sem. Hárman jelenleg is az
intézményben dolgoznak: Fenyves Ernő megbízott főigazgató, Papp
Zoltán sebész-érsebész főorvos, Tóth Edit, a gyermekosztály
vezetője, a negyedik pályázó pedig Várkonyi Katalin volt, aki a
szegedi orvos- és gyógyszerésztudományi centrum szak- és
továbbképzési csoportvezetője. A szegedi szakembertől tegnap nem
sikerült megkérdeznünk, hogy beadja-e újra a pályázatát.
–
Csak adott körülmények között tudok dönteni, hogy indulok-e vagy nem
– válaszolta Fenyves Ernő. Hozzátette: ha megjelenik a pályázat, az
akkori jogi és gazdasági helyzet függvényében fog határozni.
Információja szerint eredetileg úgy volt, hogy márciusban derül ki,
milyen lesz az ágystruktúra, a finanszírozás kérdései pedig
áprilisban tisztázódnak. Ugyanezekre a paraméterekre vár Tóth Edit
is, aki elmondta: kiszámolja majd, lesz-e fedezet az intézmény
biztonságos működtetésére. Ha igen, elképzelhetőnek tartja, hogy
beadja pályázatát. Nem döntött még Papp Zoltán sem.
A
szóbeszéd tárgyát képezi Szentesen, hogy Gyenes Ágota lesz a
főigazgató. A szentesi önkormányzat fideszes önkormányzati
képviselője az orosházi kórház szemészetének osztályvezető főorvosa.
Érdeklődésünkre elmondta: jó érzés, hogy őt is alkalmasnak
találnák a főigazgatói posztra. Ugyanakkor az „abszolút találgatás"
kitétellel illette, hogy pályázna az állásra, annál is inkább, mivel
„nem született meg benne a döntés". Pletykaszinten azért kerülhetett
szóba a személye, mert a minisztérium meg akarja szüntetni az
orosházi önkormányzat kórházában – többek között – a szemészetet is.
Gyenes Ágota úgy véli: ha valaki egyszemélyi felelős vezetői
feladatot el akarna vállalni, ahhoz biztos alap és jövőkép
kell.
A megyei önkormányzat még januárban eljuttatja a
pályázati kiírást az Egészségügyi Közlönyhöz – közölte
érdeklődésünkre Péter Árpád sajtófőnök. A megjelenést követően 30
nap áll majd a pályázók rendelkezésére, hogy beadják pályázati
anyagukat.
|