Keresik a telefonálót A
fölvett hangot szakértő vizsgálja meg Szentesen
Ajánlja a cikket?
| 2007-01-18 |
Ismeretlen
tettes ellen folytat eljárást a Szentesi Rendőrkapitányság
közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény elkövetésének megalapozott
gyanúja alapján.
Ismeretlen tettes ellen folytat
eljárást a Szentesi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés
bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja alapján. Mint
megírtuk lapunkban: a Kertvárosban lévő Koszta József Általános
Iskolát a múlt hét csütörtökön délután ki kellett üríteni, mert
valaki telefonált a rendőrség ügyeletére, hogy bomba van az
épületben. A napközis és szakkörös diákoknak, valamint a
pedagógusoknak közel egy órát kellett az utcán tölteniük, amíg a
rendőrök robbanószert kereső kutyával átvizsgálták a helyiségeket.
Robbanószerkezetet azonban nem találtak az oktatási
intézményben. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, M.
Toronykőy Márta lapunk érdeklődésére tegnap arról tájékoztatott:
jelenleg az adatgyűjtés és tanúkutatás folyik. Ha az eljárás során
szükségessé válik, akkor a rendőrség a rögzített hangfelvétel
alapján – szakértő bevonásával – fogja azonosítani az egyelőre
ismeretlen, de feltételezhetően fiatal személyt, akinek a
telefonhívása alapján rendelték el a bombariadót a Koszta-iskolában.