|
 |
Fotó: Vidovics
Ferenc | Az orosz delegátus, Saranov
rossz szabályalkalmazása miatt a magyar média, az írott és az
elektronikus sajtó is arról tudósított, hogy a női vízilabda LEN-
kupa középdöntőjének F jelű kvartettjéből a százszázalékos
teljesítményt nyújtó görög Patrasz mellett a házigazda olasz
Volturno jutott a legjobb nyolc közé. Az orosz sportvezető ugyanis
úgy gondolta, a csoport leggyengébb csapata, jelesül a svájci Zürich
elleni eredményeket nem kell figyelembe venni, és mivel az egymás
ellen 9–9-et játszó gárdák közül a szentesiek három góllal kaptak ki
a Patrasztól, az olaszok meg csak kettővel, így az utóbbi végzett a
még továbbjutást érő második helyen. Amikor ezt kihirdette, az olasz
együttes tagjai örömükben a vízbe ugráltak, egymást csókolgatták,
kiabáltak.
Mondani sem kell, nagy volt az elkeseredettség,
amikor tegnap 13 óra körül beszéltünk Kocsis Istvánnal, a Hungerit
edzőjével, valamint dr. Tóth Gyulával, a Szentes
utánpótlás-igazgatójával. Le voltak törve, akárcsak a lányok, hiszen
ők tovább akartak jutni. Bár motoszkált bennük a kisördög, többször
is rákérdeztek Saranovra, de minden esetben az a válasz érkezett: a
Volturno lett a csoportmásodik. A dolog akkor vett gyökeres
fordulatot, amikor képbe került Szakadáti László, a LEN főtitkára. A
magyar sportvezető telefonon közölte a Kurca-partiakkal: „Minek
lógatjátok az orrotokat, hiszen ott vagytok a legjobb nyolc csapat
között". Nem meglepő, hogy kikerekedtek a tekintetek. Szakadáti
ugyanis felvilágosította őket, a csoportmeccsek eredményeiből nem
esik ki egy sem, egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény
számít, ha az döntetlen (mint esetünkben), akkor az összgólkülönbség
a döntő. Az pedig a Szentesnek héttel (50–20) jobb, mint a
Volturnónak (44–21). A Csongrád megyeiek annyira megörültek a
hírnek, hogy a nagy ünneplés közepette elfelejtettek szólni a
médiának.
Lesz
szankció!
Szakadáti László, a LEN magyar
főtitkára érthetetlennek nevezte a Casertában
történteket: – A viadal delegátusának, Saranovnak lelkén
szárad a vasárnap délutáni összevisszaság. Az orosz
sportvezető nem a LEN-, hanem a FINA-szabály alapján hirdette
ki a végső sorrendet. Tévesen! Nagyot hibázott, biztos, hogy
lesz szankció! De azt is el kell mondanom, a szabályokkal a
szentesieknek és az olaszoknak is tisztában kellett volna
lenniük.
| Az egész hercehurcáról egy
mondás jut az ember eszébe: annak, akinek a halálhírét keltik, az
sokáig fog élni. Mindez lefordítva a Szentes esetére, a
következőképp szólhat: az a csapat, mely kiesésének hírét keltik,
nagyon messzire eljuthat. E gondolatmenet alapján akár még a négyes
fináléban is találkozhatunk a Hungerittel.
Tegnap délelőtt
kevéssel fél tizenegy előtt landolt Ferihegyen a szentesieket
szállító gép. Ott értük el Kocsis Istvánt, aki immár
megkönnyebbülten nyilatkozott: – Ha egy mondatban kellene
összefoglalnom a nyolc közé kerülésünk körül kialakult mizériát, azt
mondanám: győzött az igazság! Természetesen borzasztóan örülünk a
továbbjutásnak, de azt sem tagadom, némileg visszás a dolog, nem
tagadom, keserű a szánk íze. Nagy tanulság számunkra: figyelmesebben
kell tanulmányoznunk a versenykiírást, be kell magolnunk a benne
foglaltakat.
Rómában folytatja a
Hungerit
Tegnap a déli órákban tartották a női
vízilabda LEN-kupa sorsolását. A szentesiek abban bíztak, hogy
rendezők lehetnek, ebben az esetben Vásárhely adott volna
otthont az egyik elődöntőnek. A vágyból nem lett semmi, a
Kurca-partiak megint Olaszországba, ezúttal Rómába utaznak. A
másik négyes házigazdája a holland kisváros, Zaandam lett.
Érdekesség, hogy összekerült a két magyar és a két görög
együttes. A beosztás, Roma (L csoport): ASD Roma (olasz),
Újpest-OSC, Hungerit-Szentes, Olimp Novgorod (orosz). Zaandam
(I csoport): Patrasz (görög), Padova (olasz), Olympiakosz
Pireusz (görög), Nereus Zaandam (holland). A mérkőzéseket
február 2–4. között játsszák le a csapatok. Mindkét csoportból
az első kettő jut a négyes döntőbe, melyet majd áprilisban
rendeznek. |
|