Szentes lehet a fertőző
betegellátás központja
Molnár Lajos nem adott ágyat Szegednek
Ajánlja a cikket?
| 2007-01-16 |
Szabó C. Szilárd
Ha az
egészségügyi miniszter nem változtat az ágyszámfelosztáson, akkor
csak Szentesen gyógyíthatják áprilistól a felnőtt fertőző betegeket,
ugyanis a szegedi intézmények nem kaptak aktív ágyat erre a célra. A
szegedi szakemberek korrekciót kérnek.
A szegedi kórházban tavaly nyáron adták át a
felnőtt fertőző osztályt. Lehet, hogy áprilisban be kell
zárni. Fotó: Schmidt Andrea
Ha az
egészségügyi miniszter nem változtat az ágyszámfelosztáson, akkor
csak Szentesen gyógyíthatják áprilistól a felnőtt fertőző betegeket,
ugyanis a szegedi intézmények nem kaptak aktív ágyat erre a célra. A
szegedi szakemberek korrekciót kérnek. A szentesi kórház
főigazgatója ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy csak náluk lesz
felnőtt fertőző osztály a megyében. A minisztérium szerint Szentes
meg tudja oldani egyedül is a felnőtt fertőző betegek ellátását.
Csongrád megye kórházai közül csak a kiemelt intézményekben
látják el a fertőző betegeket, ugyanis csak Szegeden és Szentesen
működnek olyan infektológiai osztályok, amelyek megfelelnek a
hatóságok szigorú előírásainak. A kormányzat még tavaly tíz aktív
ágyat biztosított a szentesi kórház gyermek és felnőtt fertőző
osztályának, amely mellé még tízet javasolt az előző héten Molnár
Lajos egészségügyi miniszter. A szegedi egyetemi klinikai központnak
18 gyógyító ágyat garantáltak és kettőt ajánlottak pluszban. Ez a
húsz ágy azonban a gyermekfertőzőé, melyet az egyetem gyermekklinika
és gyermek-egészségügyi központja működtet a Temesvári körúti
intézményében – tudtuk meg Mikó Tivadartól, az orvoscentrum
elnökétől.
A szegedi felnőtt fertőző osztály tavaly nyár óta
a szegedi városi kórház Kálvária sugárúti épületében működik húsz
ággyal. Lapunkban megírtuk: a felnőtt fertőzőt a lepusztult Pulz
utcai intézményből költöztették át tavaly júniusban a kórház –
előtte több száz millió forintért felújított, és márciusban átadott
– pszichiátriai épületének földszintjére. Ahhoz, hogy itt fertőző
betegeket kezelhessenek, az ÁNTSZ előírásai szerint át kellett
alakítani a frissen felújított épület földszintjét, biztosítani
kellett a szigorú izolációt, a kisebb kórtermeket és a
zsiliprendszert. Az átalakítási munkálatokat 15 millió forinttal
támogatta a város.
Kiskunhalasnak 57, Gyulának 30 ágy
jutott
A régió kiemelt, súlyponti intézményei
közül a kiskunhalasi kórháznak 57, a gyulai Pándy Kálmán
Kórháznak pedig 30 aktív ágyat garantált a kormányzat fertőző
betegellátásra. Kiskunhalason csak felnőtt fertőző osztály
működik, ahol jelenleg két infektológus szakorvos dolgozik. A
gyulai kórházban – ahol szintén két szakorvos dolgozik – 6
éves kortól fogadják a betegeket a fertőző osztályon. A
megyeközpontokban, így a kiemelt kecskeméti kórházban, és a
területi státusban működő békéscsabai kórházban nincs fertőző
osztály.
Ezek után derült égből
villámcsapásként jött a hír többek számára, hogy az egészségügyi
miniszter egyetlenegy ágyat sem javasolt a szegedi kórháznak fertőző
betegellátásra. – Én nem lepődtem meg, mert ez egy félreértés
eredménye: a miniszter ugyan juttatott ágyakat Szegednek, de azokat
a gyermekfertőző osztályon működtetik – mondta lapunknak Pajor
László. A szegedi kórház főigazgatója közölte: a hibát jelzik a
miniszternek, és korrekciót kérnek. Az már más kérdés – hangsúlyozta
az intézményvezető –, hogy a kérést elfogadja-e a miniszter. Pajor
László elképzelhetetlennek tartja, hogy Szegeden ne legyen felnőtt
fertőző osztály. A szegedi kórházban jelenleg három szakorvos
dolgozik a felnőtt infektológián.
Mikó Tivadar szerint
adminisztrációs hiba történt a minisztériumban, amit korrigálni
kell. – Ezen mindenképpen változtatni, módosítani kell, mert a
régióközpont nem maradhat felnőtt fertőző osztály nélkül –
hangsúlyozta az orvoscentrum elnöke, aki nem tartja elképzelhetőnek,
hogy csak Szentesen legyen a jövőben felnőtt infektológia a
megyében.
A szentesi kórház főigazgatója szerint a
javaslatkészítők, sajnos, nem vizsgálták, amikor felosztották az
ágyakat, hogy hol milyen beruházás volt az elmúlt időszakban.
Fenyves Ernő kollégáival ellentétben nem tartja elképzelhetetlennek,
hogy csak Szentesen legyen felnőtt fertőző osztály áprilistól a
megyében, mert szerinte „a fertőző betegellátás kevésbé kötődik
helyhez". Szentesen jelenleg csak egy infektológus szakorvos
dolgozik a kórházban, de ha szükséges, újabb orvost vagy orvosokat
vesznek fel. – Az ágyszámok és a feladatok meghatározzák a
létszámváltozásokat. Ezzel persze csak akkor lehet majd számolni,
amikor egyértelmű válik az új kórházi struktúra, és már tudni
fogjuk, hogyan változik az ügyeleti jogszabály – tette hozzá Fenyves
Ernő.
Az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája tegnap az
üggyel kapcsolatban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy „mivel a fertőző
betegség nem mindennapos betegség, nem az a fontos, hogy hol
helyezkednek el a felnőtt fertőző osztály ágyai a megyében." Így az
sem fontos, hogy azok a régióközpontban legyenek. A lényeg, hogy
rendelkezésre álljanak, ha baj van. Szentesen húsz ágy áll
rendelkezésre, a kórház meg tudja oldani a problémát, de ezen a
regionális egészségügyi tanács még változtathat – tájékoztatott a
szaktárca sajtóirodája.