30 kilométer kerékpárút Hozzáadás a gyűjtőhöz

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2007-01-12 |

A szentesi kistérségi társulás sikerrel szerepelt a gazdasági minisztérium pályázatán, amelyet a szaktárca kerékpárút-tervezésre írt ki.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
A szentesi kistérségi társulás sikerrel szerepelt a gazdasági minisztérium pályázatán, amelyet a szaktárca kerékpárút-tervezésre írt ki. Szabó István, Derekegyház és Gémes László, Szegvár polgármestere szorgalmazta Szentes polgármesterénél: a társulás valósítsa meg a településeket összekötő kerékpárút-hálózatot. Önerőként a társulás 13 millió forintot tett le az asztalra, az elnyert összeg ugyanennyi. Szirbik Imre szerint a törekvés szép példája a települések közötti összefogásnak.
A program megvalósulásával hozzájárul a biztonságos, környezetkímélő közlekedéshez, erősítheti az idegenforgalmat. A tervek szerint épül egy út Szentes és Szegvár között egészen Mindszent közigazgatási határáig. Egy másik út Szentesről vezet Derekegyházon át Nagymágocsra – majd az elképzelések szerint egészen Orosháza-Gyopárosfürdőig. Összesen 30 kilométer kerékpárút tervei készülnek el hamarosan.