|
A helyszínre érkező rendőrök
mindenkit kiküldtek az iskolából, és robbanószert kereső kutyával
háromnegyed óra alatt átvizsgálták a helyiségeket. A riasztás
vaklármának bizonyult, nem találtak bombát. Nagy János rendőr
százados lapunk érdeklődésére elmondta, hogy közveszéllyel
fenyegetés bűncselekmény miatt indítanak eljárást ismeretlen
elkövető ellen.
Az iskola igazgatója, Almási Jánosné
kérdésünkre arról tájékoztatott: délután 280 napközis és szakkörös
tanuló, továbbá 20-30 pedagógus, valamint technikai dolgozó
tartózkodott a termekben. Elmondása szerint 3-4 perc alatt sikerült
elhagyniuk az épületet. Az igazgatónő úgy véli: heccnek szánta a
riogatást az elkövető. Ő mindenesetre ma arra fogja kérni a
diákokat, hogy aki tud valamit a történtekkel kapcsolatban, közölje
vele. Azt szeretné tudatosítani a tanulókban, hogy nem lehet
büntetlenül rosszat cselekedni. A helyszínen megjelent Szűcs Lajos
alpolgármester is diákcsínynek tartotta az esetet, hozzátéve:
vagányságból követhette el valaki.
|