|
Hoppá! – szisszent fel dr. Tóth Gyula, amikor megtudta, hogy a
Hungerit női pólócsapata melyik csoportba került a LEN-kupában. Az F
jelű kvartettbe kapott ugyanis besorolást a görög Patrasz, a svájci
Zürich, a Hungerit, valamint házigazdaként az olasz Volturno.
Utóbbiban játszik évek óta lánya, Noémi...
Találkozás
Noémivel
– Jó is meg rossz is, hogy a Szentes
összekerült a Volturnóval – jegyezte meg az egykori női szövetségi
kapitány, a szentesi női póló életre hívója, amely egykoron nyert a
válogatottal világ- és Európa-bajnokságot, a Szentessel tíz(!)
bajnokságot, BEK-et, Magyar-kupát. – Jó, mert így legalább megint
találkozhatom a lányommal, iker unokáimmal, azért pedig rossz, mert
Noémiék ellen kell játszaniuk Szremkó „Szusziéknak". A két
csapat a csoport harmadik, zárónapján, vasárnap csap össze. Adódik a
kérdés: a mesteredző melyik gárdának szurkol
majd?
Hajrá, magyarok!
– Egyértelmű,
hogy Kocsis István együttesének – válaszolta. – Az athéni olimpián
Noémi már az olaszoknál szerepelt (és lett aranyérmes – a szerk.),
de amikor a magyarokkal meccseltek, természetesen, hogy a mieinknek
drukkoltam. Szomorú is voltam, hiszen az itáliaiak három góllal
győztek. Visszatérve a LEN-kupára, számomra az lenne az igazi, ha
mindkét csapat továbbjutna, de a megérzésem azt súgja, a Szentes
mellett nem a Volturno, hanem a görög Patrasz lesz az a másik
csapat, amely a nyolc között folytathatja. Remélem, a lányok
átérzik, hogy fő támogatójuk, a Hungerit vezérigazgatója, Magyar
József, aztán Szentes városa, valamint a klub mekkora
erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy két év szünet után újból
kiléphessen a gárda az európai kupaporondra. A játéktudást
figyelembe véve jókora csalódás lenne, ha kiesnénk. Ez egész
egyszerűen nem fordulhat elő!
Erre gondolni sem mer dr. Tóth
Gyula, aki már azt is elárulta, a következő körben, amikor a négy
közé jutás lesz a tét, megpályázzák a rendezést. Amennyiben
erőfeszítésüket siker koronázza, 2004-hez hasonlóan megint
Vásárhelyen fogadják majd a riválisokat.
Meglepné a
lányokat
– A svájciakat kötelező legyőzni, és
meggyőződésem, hogy a Volturnónál is jobbak vagyunk. A lányomon,
Noémin, a kapus Tóth II Andreán, valamint a cseh centeren kívül nem
rendelkeznek számottevő játékossal. A Patrasz már keményebb falatnak
ígérkezik. Ugyan nem kiemelkedő tudású társaság, ez alól kivétel a
center és az ausztrál bekk, de jól passzolnak, és a fórokat pompás
százalékban használják ki. Azt mondom: a csúcson kell lenni ahhoz,
hogy legyőzzük a hellén gárdát. Amennyiben ez sikerül, biztos, hogy
meglepem valamivel a lányokat.
|