Tíz nap múlva megyei
rangadó Az
Eger és a Partizan Beograd ellen gyakorolt a Szeged
Beton
Ajánlja a cikket?
| 2007-01-11 |
Szélpál László
Szűk egy
hónapos szünet után szombaton megint vízbe ugranak a bajnoki
pontokért az OB I-es férfi vízilabdacsapatok. A megye két gárdája, a
Szeged Beton VE és a Legrand-Szentesi VK is gőzerővel készül a
remélhetőleg minél sikeresebb folytatásra.
Január 2-án már Gyöngyösi András edző
utasításait hajtották végre a Szeged Beton pólósai. A szakmai stáb
elégedetten vette tudomásul, hogy az ünnepekről mindenki az előírt
súlyhatárt betartva tért vissza. Az elmúlt héten a kilenc mérkőzés
után harmadik helyen álló együttes tagjainak idejét főleg az úszás
tette ki, majd hétfőtől a felkészülési találkozókon való gyakorláson
volt a hangsúly. Juhász György szakosztály-igazgató elmondta, a hét
első két napján az euroligában szereplő Egert látták vendégül.
Kétszer is kétkapuztak a Gerendás-legénységgel, bár a gólokat senki
sem számolta, az azért feltűnt, hogy a betonosok remek védőmunkája
semmit sem romlott az őszi szezonhoz képest, a fórok hatékonyabb
kihasználásában viszont lehet mit javítani. Tegnap is rangos gárda
tette tiszteletét az újszegedi sportuszodában, délelőtt és délután
is a szintén euroligás szerb Partizan Beograddal közösen gyakoroltak
Komlósi Péterék. A két klub között remek a kapcsolat, a múltban már
többször edzőtáboroztak egymásnál.
Négy bajnoki a
vébéig
A melbourne-i világbajnokság miatti két
hónapos szünet előtt a szövetség négy bajnoki fordulót rendez.
A Szeged Beton mérkőzései: –Neptun (január 13., Budapest,
Szőnyi út), –Legrand-Szentesi VK (január 21., Szentes), –BVSC
(január 27., Budapest, Szőnyi út), –Domino-BHSE (február 3.,
Budapest, Kőér utca – a meccset közvetíti az m1).
Legrand-Szentesi VK találkozói: –Szolnok (január 13.,
Szentes), –Szeged Beton VE (január 21., Szentes), –Domino-BHSE
(január 27., Szentes), –Vasas (január 31., Budapest,
Komjádi-uszoda).
– Január 13. és
február 3. között négy meccset játszunk, ezeken minimálisan hat
pontot szeretnénk szerezni – nyilatkozta a klubvezető. – A Neptunt,
a Szentest és a BVSC-t muszáj legyőznünk, és még vár ránk tévés
meccsen a fővárosban a Domino is. Utána a világbajnokság miatt két
hónapig szünetel a pontvadászat, az idei első hazai találkozónkat
április 7-én vívjuk a Vasassal. A célunk nem változott, az
alapszakaszt szeretnénk legalább a harmadik helyen zárni. Ha ez
sikerül, akkor kedvező helyzetbe kerülnénk a rájátszásban.
A
Legrand-Szentesi VK trénere, Berki András csak a karácsonyi és az
újévi ünnepek alatt nem vezényelt foglalkozást tanítványainak. –
Minialapozást végeztek a srácok, amit január 2-ától kibővítettem
kemény szárazföldi edzésekkel és úszással – árulta el a 10. helyen
álló együttes szakmai munkájának irányítója. – A múlt péntek óta már
a gyorsítás szerepel a programban, és egyre többet találkoznak a
labdával is a fiúk. Felkészülési meccset sajnos egyet sem sikerült
vívnunk. A Szolnokkal és a Szegeddel szoktunk, de ez most azért
hiúsult meg, mert a szünet utáni első, illetve második fordulóban
bajnokin találkozunk ezekkel a csapatokkal. A Kecskeméttel és az
Araddal ugyan pólózhattunk volna, de nem megbántva a gárdákat, ezek
a meccsek nem lettek volna olyan színvonalúak, hogy reálisan
felmérhessük, hol is tartunk valójában. Jobb híján egymás ellen
kétkapuznak a srácok, aztán majd szombaton nekiugrunk a ligeti
uszodában a Szolnoknak.