|
 |
Húsz napon belül meg kellene egyezni a
kórházakról a régióban. Fotó: Segesvári
Csaba | A Csongrád megyei kórházakban
számításunk szerint több mint 650-nel csökkenhet az aktív ágyak
száma április elsejével. Az egészségügyi miniszter hétfőn éjszaka
nyilvánosságra hozott ágyszámjavaslatáról megoszlanak a vélemények.
A makói kórházigazgató bizakodik, a regionális egészségügyi tanácsba
delegált Nógrádi Zoltán viszont továbbra is megalázóan kevésnek
tartja a megyei fenntartású intézményeknek javasolt aktív ágyszámot.
A régióban Csongrád megye áll a legjobban: minden tízezer lakosra 49
gyógyító ágy jut.
Hétszáz aktív ágyra pályázhat a deszki, a
makói, a szegedi és a vásárhelyi kórház – az egészségügyi miniszter
javaslata szerint. A súlyponti listáról lemaradt területi kórházak
gyógyító ágyszámát jócskán megnyirbálta a szaktárca. A javaslat
szerint a szegedi kórház 193, a vásárhelyi intézmény pedig 154 aktív
ágyat veszíthet, miközben a krónikus ágyszámuk jócskán nő. A kormány
célja, hogy a kiemelt kórházakba – megyénkben ilyen a szentesi
kórház és a szegedi orvoscentrum – koncentrálja a gyógyító ágyak
többségét, a kisebb kórházaknak pedig inkább idősek, krónikus
betegek ápolására kell berendezkedniük. A „kicsik" helyzetét
nehezíti, hogy a kiemeltek is pályázhatnak a már garantált ágyszámuk
mellett újabb aktív ágyakra. A Bács-Kiskun, a Békés és Csongrád
megyei területi kórházak sorsáról húsz napon belül határoznia kell a
dél-alföldi regionális egészségügyi tanácsnak.
– Olyan
jelentősen kellett csökkenteni az ágyszámot szinte minden
intézményben, hogy csekély valószínűségét látom: mindenki igennel
szavaz majd egy lehetséges ágyszámelosztásra – mondta lapunknak Mikó
Tivadar, a 73 tagú dél-alföldi regionális egészségügyi tanács
elnökhelyettese, az SZTE orvoscentrum elnöke. A miniszter javaslata
irányadó, szabadon alakítható, de ha helyben nincs megegyezés, akkor
a szaktárca dönt. Pénteken Békéscsabán egyeztetnek első körben a
tanács tagjai. A grémiumnak húsz napja van, hogy döntést
hozzon.
Krónikuságy-szám: jelentős
növekedés
A dél-alföldi régióban több mint
kétezerrel csökkenhet az aktív kórházi ágyak száma. Lapunk
számítása szerint Csongrád megyében 658, Bács-Kiskunban 847,
Békés megyében pedig 575 gyógyító ággyal lehet kevesebb
április elsejétől, amikor négyszintűvé válik az egészségügyi
ellátórendszer. Lesznek kiemelt, súlyponti gyógyító
intézmények és területi kórházak, valamint járóbeteg-központok
és háziorvosi alapellátás. Miközben a kisebb, területi
kórházakban drasztikusan csökken a gyógyító ágyak száma,
jelentősen, közel kilencszázzal nő a krónikus ágyszám a
régióban. A deszki tüdőkórházban például a miniszteri javaslat
szerint a duplájára, 51-ről 110-re, a makói kórházban pedig
triplájára, 50-ről 147-re nőhet a krónikus ágyak
száma.
| Nógrádi Zoltán tegnap
megismételte: megalázóan kevés a megye által fönntartott kórházakban
a javasolt ágyszám. A politikus, aki a Csongrád megyei közgyűlést
képviseli a tanácsban, azt mondta: az alacsony ágyszámmal
egészségtelen, finanszírozhatatlan struktúrát hoz létre a kormány,
lehetetlenség lesz kijönni az OEP-pénzből, további forrásokat kell
hozzátenni. Magyarán arról van szó – magyarázta –, hogy a kormány a
forráshiányt az önkormányzatok és a megyék szintjére „tolja",
ezáltal pedig veszélybe kerül az oktatási és a szociális ellátó
rendszer is.
Hétfőn éjszaka végigböngészte az Egészségügyi
Minisztérium honlapjára fölkerült listát Bálint Beatrix is. A megyei
fenntartású deszki Mellkasi Betegségek Szakkórházának igazgatónője
lapunk kérdésére azt mondta, örült volna annak, ha több aktív ágyuk
marad a minisztériumi javaslat szerint. A táblázatban 102 aktív és
110 krónikus ágy szerepel. Természetesen elkezdtek számolni, és
kíváncsian várják a regionális egészségügyi tanács egyeztetésének
eredményét. De ahhoz, hogy a kórház jövőjét lássák, az eddiginél
több információra lenne szükségük. Mert nem lehet pontosan tudni még
azt sem, hogyan fog változni az aktív és a krónikus ágyak
finanszírozása a jövőben.
A makói kórháznak szintén a megye a
fenntartója. Az intézmény főigazgatója, Baráth Lajos elmondta: örül
annak, hogy a lakosságarányosan reálisnak mondható 701 aktív ágyon
osztozhatnak a megye kórházai. Szerinte van esély arra, hogy
megegyezés születik a tanácsban. Baráth bizakodó az intézménye
sorsát illetően. Noha a miniszter csak 127 aktív ágyat szánna a
kórháznak, szemben a megpályázott 160-nal, Baráth úgy véli: reális,
sőt visszafogott a makói igény, hiszen megint csak lakosságarányosan
közel 220 ágy járna a makói térségnek. A főigazgató bízik abban,
hogy az egészségbiztosító szerződik majd velük egynapos sebészeti
műtétek végzésére; évi 1500 operáció már elég lenne a biztos
működésre. Az aggasztja az intézményvezetőt, hogy szemészeti és
fül-orr-gégészeti kapacitást nem javasolt a minisztérium, pedig
mindkettő nagy hagyományokkal rendelkező szakma Makón. Reméli, ebben
elérhetnek módosítást.
A vásárhelyi kórház főigazgatója,
Kallai Árpád tegnap egész nap tárgyalt – vélhetően ez ügyben –, és
bár hangjából az derült ki, határozott véleménye van a minisztériumi
javaslatról és az ágyszámreformról, ezt nem akarja elmondani.
Hódmezővásárhely polgármesterét, Lázár Jánost is kerestük, de
egyelőre ő sem nyilatkozott.
|