Sikeres esztendőt zártak 2006-ban sportolóink
Még
eredményesebb évet kívánnak
Ajánlja a cikket?
| 2007-01-02 |
Imre Péter
A hagyományokat
követve ezúttal is megkérdeztünk ismert sportolókat, edzőket,
sportvezetőket, miként gondolnak vissza az előző évre, és mit várnak
az idei esztendőtől, vagyis milyen sikerekre vágynak, mit
szeretnének elérni 2007-ben.
A Janics-Kovács páros verhetetlen volt
2006-ban. Fotó: Karnok
Csaba
Játékosok
Janics
Natasa, a Démász-Szegedi VE olimpiai, világ- és
Európa-bajnok kajakosa: – Fantasztikus évet zártam. Alig hiszem
el... Hat Európa-bajnoki és hat világbajnoki aranyat nyertünk
Katival. A szegedi vébét sohasem felejtem el, nagyszerű érzés volt a
számomra duplán hazai közönség előtt versenyezni. Nekem az is
fontos, hogy a családban, a baráti körömben mindenki jól van,
egészséges. Még nem gondolok 2007-re, de remélem, hasonlóan jól
sikerül majd, mint 2006.
Lékó Péter, szegedi
nemzetközi sakknagymester: – 2006 is hasonló volt, mint a többi év,
sok kihívás várt rám, és így lesz ez 2007-ben is. Az elmúlt esztendő
második felében már sikerült jól szerepelnem a tornákon, és bízom
benne, hogy idén ez a megállapítás az egész évre igaz lesz. A
legfontosabb a világbajnoki kvalifikáció sikeres
megvívása. Szremkó Krisztina, a
Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK centere, csapatkapitánya: –
Felemás év volt. A lányokkal nem kerültünk be a bajnoki döntőbe,
viszont a fiúcsapatommal (edzősködöm is) veretlenül nyertük a
vidékbajnokságot. Megvertük hazai pályán a Dominót, a vállsérülés
azonban nem hiányzott, még most sem vagyok teljesen egészséges.
Bízom benne, hogy a LEN-kupa csoportmeccsekre (január 12-étől 14-éig
– a szerk.) annyira legalább meggyógyulok, hogy játszhassak.
Szeretnénk továbbjutni ebből a körből, a bajnokságban pedig dobogón
végezni. Gémes Levente, a Bodrogi
Bau-Vásárhelyi Kosársuli centere: – A Vásárhelyi Kosársuli tavaly
feljutott az NB I A csoportjába. Bízunk benne, hogy sikerül
bentmaradnunk, de ez az újonc csapatoknak nem könnyű feladat. A
folytatásban ehhez jobban kell szerepelnünk, több győzelemre lesz
szükségünk. A család? Levente 3 éves, Eszter 15 hónapos,
mindkettejüknek azt kívánom, hogy egészségesen fejlődjenek. A
családi békénk megvan, amikor egy nehéz nap után hazaérek és a
szeretteimre nézek, azonnal elfelejtek minden gondot,
problémát.
Szremkó Krisztinának felemás volt az év.
Fotó: Vidovics Ferenc
Nagy
Péter, a Szegedi Lelkesedés SK felnőtt magyar bajnok,
junior Európa-bajnoki 6. helyezett súlyemelője: – Nem
panaszkodhatom, jó év volt: például megvédtem felnőtt magyar bajnoki
címemet, méghozzá Szegeden. 2007-ben is sok kihívás vár rám, lesz
utánpótlás és felnőtt Európa-bajnokság, főiskolás vébé, valamint
Thaiföldön kvalifikációs világbajnokság. Ha ezekre kijutok és jól
szerepelek, már elégedett leszek. Baksa
László, a Szeged Beton VE vízilabdacsapatának kapusa: – Jól
érzem magam Szegeden és jó félévre tekinthetek vissza. A LEN-kupa
búcsú bánt, az csakis rajtunk múlott, elrontottuk az első mérkőzést.
De ebben a gárdában van még tartalék, ezért hiszem, hogy az
alapszakasz végéig megőrizzük a harmadik helyünket. Érem? Nem
lehetetlen, s talán az sem, hogy a válogatottal részt vehessek egy
világversenyen. Baunok Bernadett, a Németh
Toll Makó női kézilabdacsapatának balszélsője: – Inkább örömteli,
boldog esztendő volt 2006. Megnyertük az NB I/B-s bajnokságot,
feljutottunk az élvonalba, megtaláltam életem párját és
szeptembertől taníthatok egy középiskolában. Az eddigi NB I-es
szereplésünk lehetett volna jobb... Remélem, 2007-ben javítunk és
megőrizzük élvonalbeli tagságunkat, ennek érdekében keményen
dolgozunk. Mezei Richárd, a Pick Szeged
kézilabdacsapatának beállósa, csapatkapitánya: – Felemás év volt.
Tavasszal megnyertük a Magyar Kupát, az év végén azonban – több
rosszabb, csalódást keltő mérkőzés mellett – viszont címvédőként még
a legjobb nyolc közé sem jutottunk. Erre nem számítottunk,
magyarázatként annyi: sok volt a sérülés. A pontvadászat végéig
szeretnénk javítani és ezúttal egy másik trónról letaszítani a
Veszprémet. Edzők, sportvezetők
Gyetvai
György, a szegedi tanárképző főiskola testnevelési
tanszékének nyugalmazott vezetője: – Kettős érzés kavarog bennem
2006 tekintetében. Egyrészt elégedett vagyok az esztendővel, hiszen
sikeresen befejeztem tanszékvezetői és szegedi főiskolai, valamint
egyetemi ténykedésemet. Másrészt nem esik nagyon nehezemre lezárni
45 éves pedagógiai munkámat, pályafutásomat, mert kilátástalannak
tartom a tanítványaim jövőjét. Kaotikus állapotban van jelenleg a
felsőoktatás. A színvonal nem hogy emelkedett, inkább rohamosan
csökken. Nekem a megelégedésem csúcsát a tanítás jelentette, erről
kell lemondanom a január végi szegedi
búcsúmkor. Berki András, a Legrand-Szentesi
VK férfi vízilabdacsapatának az edzője: – Összességében, a
körülményekhez képest nem vagyok elégedetlen a tavalyi produkcióval.
Hogy mit várok 2007-től? Inkább a vágyamat mondanám: ha sikerülne
anyagilag stabilizálni a klub helyzetét, csakis akkor
fogalmazhatnánk meg komolyabb szakmai elképzeléseket, terveket.
Egyébként mindenkinek bort, búzát,
békességet...
Domokos Mihály, a
Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának az ügyvezetője: – Nagyon
bízom benne, hogy a szegedi női kosárlabda legjobb eredményét érjük
el a bajnokságban. Ez az első négy hely valamelyikét jelenti, és a
pakliban az érem is benne van. A nemzetközi porondon, a FIBA
Európa-kupában eddig jól szerepeltünk, és remélem, a folytatásban is
megálljuk a helyünket. 2006-ban a lehetőségekhez képest jó
eredményeket értünk el, pontosabban olyanokat, amelyekre
építkezhettünk. Kiss Szilárd, a HNKC SE női
kézilabdacsapatának vezetőedzője: – Nagy, jelentős változás volt az
edzői pályafutásomban, hogy Dunaújvárosból Hódmezővásárhelyre
kerültem, de itt is megtaláltam a kihívásokat. A lányokkal mindent
megteszünk azért, hogy eredményesen szerepeljünk, és teljesítsük a
tervet, vagyis az alapszakasz zárásakor a 8. helyen
végezzünk. Karsai Ferenc, a Ferroép-Szeged
tekecsapatának az elnöke: – Egyszerűen nem lehetek bosszús, mindent
megnyertünk, fantasztikusan teljesített a csapat. A tervek?
Szeretnénk ezeket az eredményeket megismételni, bár nagyon nehéz
lesz, de jó esélyünk van rá. Fekete Lacinak minél hamarabbi
gyógyulást kívánok. Eperjesi László, a
Szegedi VSE dobócsoportjának az edzője: – Ez az esztendő volt a
dobócsoport számára – az edzősködésem alatt – a legsikeresebb. De
keserűség is van bennem, mert a remek eredmények mellett, a
körülmények miatt, Nagy Enikő, Szabó László és Belovai Dániel hátat
fordított a sportágnak, valamint a fiam, ifj. Eperjesi László is
csak „takarékon" csinálja. Válogatott színtű, tehetségű
versenyzőkről beszélünk. És fennáll annak a veszélye, hogy
legeredményesebb sportolónkat, Márton Anitát elveszítjük,
eligazolhat. Ez január végéig eldől. Ettől függ, hogy milyen évünk
lesz 2007-ben: szép, eredményes, vagy
szomorú... Szövetségi
kapitányok Skaliczki László, a
férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya: – Vegyes érzésekkel
gondolok vissza 2006-ra. Az Európa-bajnokság nem igazán sikerült,
utána azonban jól játszott a csapat és a fiatalok is fejlődést
mutattak. 2007-ben jobb startra számítok, vagyis eredményesebb
szereplésre a világbajnokságon. A nyolc közé kerüléssel már
elégedett lennék. Angyal Zoltán, a
kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya: – Az utóbbi évtizedek
legsikeresebb esztendejét tudhatjuk magunk mögött. De nem pihenünk,
versenyzőink, legjobbjaink már elkezdték a felkészülést a pekingi
olimpiára, pontosabban a 2007-es kvalifikációs világbajnokságra.
Bízom benne, hogy mind a tizenkét számban sikerül kvótát szerzünk.
Az előttünk álló évben érdekes lesz Benedek Dalma, Kovács Katalin és
Janics Natasa rivalizálása az egyes ötkarikás indulási jogáért.
Kicsit vissza a közelmúltba: nagyon boldogok voltunk, hogy a szegedi
vébén a közönséget ilyen jó eredményekkel örvendeztethettük meg.
Köszönjük a buzdítást, köszönjük Szeged!