A futsal NB
I mai fordulójában 20 órától a Legrand-MetalCom-Szentes a Dr. Papp
László-sportcsarnokban a Csömör gárdáját fogadja. A két csapat
között négy pont a különbség a fővárosiak javára, akik harmadikok 20
ponttal, míg a Szentes hatodik 16 ponttal.
A futsal NB I mai fordulójában 20
órától a Legrand-MetalCom-Szentes a Dr. Papp László-sportcsarnokban
a Csömör gárdáját fogadja. A két csapat között négy pont a különbség
a fővárosiak javára, akik harmadikok 20 ponttal, míg a Szentes
hatodik 16 ponttal.
– Nyerni szeretnénk, mert akkor
felzárkózhatunk a dobogó közelébe. Utolsó meccsünk lesz az idén,
ezért nem is lehet más célunk a közönségünkre való tekintettel, mint
a siker. Még egy ok, amiért szeretném, ha így alakulna: éppen a
Csömör volt az, amely megszakította ebben a sorozatban a
veretlenségünket – nyilatkozta Koncz Zsolt, a szentesi gárda
játékos-edzője, aki ezúttal eltiltása miatt nem játszhat.
A
szegedi Első Beton szintén ma 19.30-tól a Cső-Montage vendége
lesz.
MK: elődöntős a
Szentes
A futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének
visszavágóján: Legrand- MetalCom-Szentes–Abony 8–4 (4–2). A
szentesi gólszerzők: Koncz (2), Jerney, Ábel, Kerepeczky,
Kazán, Keller, Erhardt. Összesítésben 11–7-tel a Szentes
jutott az
elődöntőbe.