|
 |
A jövő héten eldől, ki lesz a főigazgatója a
szentesi Dr. Bugyi István Kórháznak. Fotó: Tésik
Attila | A szentesi önkormányzat a
tulajdonosa a Dr. Bugyi István Kórháznak, amelynek főigazgatói
állását meghirdette a megyei önkormányzat mint fenntartó. Ismeretes:
a szentesi kórház a 31 súlyponti intézmény közé tartozik, ezért sem
mellékes, hogy ki lesz a kinevezett vezetője az intézménynek. A
képviselő-testület ennek kapcsán hozott egy olyan határozatot,
amelyben kérte a megyei önkormányzatot: hadd ismerje meg a
főigazgatói pályázatokat. Megírtuk: Szűcs Lajos szentesi
alpolgármester is indítványozta a megyegyűlésen, hogy a város
képviseltesse magát a pályamunkákat elbíráló bizottságban. Ám a
javaslatot nem támogatták arra hivatkozva, hogy a megye működteti a
kórházat, s a város ne szóljon bele annak személyi
kérdéseibe.
A szentesi önkormányzat határozatát Szirbik Imre
polgármester több mint egy hete küldte el a megyei közgyűlés
elnökének, Magyar Annának. Szentes vezetője lapunknak azt
nyilatkozta: a város mint a kórház tulajdonosa véleményezni szeretné
a főigazgatói pályázatokat, ezzel pedig segíteni akarja a
döntéshozókat. Azzal persze tisztában vannak, hogy nem ők fognak
választani december 14-én a jelöltek közül. Szirbik mindezzel együtt
úgy véli: megilletné őket a pályamunkákba való betekintés joga, mert
a város kormányzati körökben sokat lobbizott azért, hogy a szentesi
kórház kiemelt státust kapjon. Elmondása szerint olyan igazgatót
szeretnének támogatni, aki a város iránt elkötelezett.
Egy kérdőjel
A
főigazgatói állásra négyen pályáztak. Lapunknak korábban
sikerült kiderítenie: hárman jelenleg is a szentesi kórházban
dolgoznak. Pályázik a posztra a megbízott főigazgató, Fenyves
Ernő, továbbá Papp Zoltán sebész, érsebész főorvos és Tóth
Edit orvosigazgató, a gyermekosztály vezetője. A megyei
önkormányzat sajtóreferense a negyedik jelölt személyével
kapcsolatos kérdésünkre azt mondta: nem tudja, de ha tudná,
akkor sem adhatná ki az illető nevét. Lapunk más forrásból úgy
értesült, hogy a negyedik pályázó Domaszéken volt háziorvos,
és jelenleg Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen
él.
| A megyei közgyűlés elnökéhez
csak a múlt hét közepén jutott el a szentesiek levele. Lapunk
érdeklődésére Péter Árpád sajtóreferens elmondta: Szirbik Imre és
Szűcs Lajos minden további nélkül betekinthet a kórházigazgatói
pályamunkákba, hiszen megyei képviselőként erre joguk van. A
szentesi önkormányzat levelére eddig azért nem válaszoltak, mert az
igazgatójelölteket csak hétfő délután hallgatta meg a pályázatokat
elbíráló bizottság. Akkor nyilatkoztatták az aspiránsokat:
hozzájárulnak-e ahhoz, hogy Szentes város képviselő-testülete
betekintsen a pályaművekbe. A jelöltek ezt megengedték, így erről a
megyei hivatal levele ma vagy holnap jut el
Szentesre.
Ugyanilyen tartalmú értesítést kap majd Horváth
István, a Szentes Felemelkedéséért Egyesület helyhatósági
képviselője. Azt is elmondta Péter Árpád: Horváth külön kereste meg
Siket Judit megyei főjegyzőt, hogy a szentesi önkormányzat nevében
betekinthessen a főigazgató-aspiránsok pályázataiba. A jelöltek ezt
neki is engedélyezték.
|