Változatos távhődíj
Vásárhelyen és Szentesen nem fáj úgy, mint Makón
Ajánlja a cikket?
| 2006-11-30 |
Bakos András
Harmincszázalékos díjcsökkentést ígér egy Csongrád
megyei távfűtő cég a fogyasztóinak, csak hogy újabb öt évre
szerződjenek vele. A távfűtésben most is lehet nyereség, de a
beígért gázáremelés sok mindent megváltoztat. A szentesiek és a
vásárhelyiek ezután veszik igazán hasznát a termálvizüknek.
Hódmezővásárhelyen két éve inkább csökken,
mint növekszik a távfűtés ára. Fotó: Tésik
Attila
A szakmabeliek szerint a
gázáremelés hatására tovább nő a különbség a csak gázt használó és a
termálvízzel is fűtő szolgáltatók árai között. Szentesen most áfa
nélkül 1285 forintért adnak egy gigazsúlnyi hőt. Egy „zsák" meleg
elsősorban azért kerül kevesebbe Szentesen, mert az itteni, városi
tulajdonú szolgáltató 1987 óta tudatosan fejleszt, egyre nagyobb
arányban vonja be a termálvizet a fűtésbe. Mivel nem használnak
annyi gázt, mint mások – például a makói cég –, a most beharangozott
gázáremelés mértéke sem érinti a fogyasztókat olyan keményen.
Döbrőssy Iván, a kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, a
kormány által egyenesen a fogyasztónak adott kompenzáció révén
lesznek Szentesen olyan szerény jövedelműek, akik jobban járnak,
mint eddig.
A cégnek ötszázaléknyi haszna van, ezt Döbrőssy
szerint beruházásokra költik. Egy szentesi, távfűtött, 52
négyzetméteres lakás tulajdonosának egy évre 94 ezer forintot kell –
kellett eddig – fizetnie a fűtésért, ebben a melegvíz-szolgáltatás
is benne van.
Érdekes az a szentesi történet is, amelyről
lapunk nemrég beszámolt: a Dalkia Energia Zrt., amely a Kossuth tér
5. alatti társasházat fűti, gázkazánnal, felajánlott azonnali,
harmincszázalékos árcsökkentést, ha a társasház újabb öt évre
meghosszabbítja velük a szerződést. Az ajánlat a beharangozott
gázáremelés tükrében furcsa. Azt is tudni kell, az itt lakók eddig
egy 53 négyzetméteres lakás után 30 ezernél is többet fizettek
havonta, és már nagyon háborogtak. A zrt. úgy tervezi, termálvizes
fűtésre tér át, a helyi szolgáltatóval üzletet kötve. Számítások
szerint még így is 20 százalék hasznot kaszálna.
Hozzáértők
szerint a szentesiek és a vásárhelyiek termálberuházásai most,
másfél-két évtizeddel az indulás után hoznak igazán hasznot.
Vásárhelyen 1650 forintba kerül egy gigazsúl meleg, egy 50-55
négyzetméteres lakás fűtéséért és meleg vizéért évente 110 ezer
forintot kell fizetni. A város távfűtése az önkormányzat kezében
van. Az elmúlt két évben, a közgyűlés döntései nyomán inkább
csökkent, mint nőtt a díj – ezzel együtt a tevékenység „egyensúlyban
van", azaz nincs rajta haszon, de veszteség sincs – halljuk Ádók
Jánostól, a HVSZ Rt. igazgatójától. De ez a gázáremelés előtti
állapot.
Névvel már nem vállalták az
emelést
Először, géppel igent mondtak a
távhődíj 12 százalékos emelésére a minap Tatabánya képviselői.
De amikor név szerinti szavazásra került sor, már csak egy
ember mondott igent a díjnövekedésre, ezért az emelés
elmaradt. Név szerinti szavazás esetén a jegyzőkönyvben utólag
visszakereshető, ki hogyan voksolt. Tatabányán a polgármester
fideszes, de frakciója kisebbségben van az MSZP és a Védegylet
képviselőivel szemben.
Makón ma
2488 forintot fizet a fogyasztó 1 gigazsúlnyi melegért. Itt a
kilencvenes évek elején próbálkoztak a termálenergiával, de mivel a
vizet nem kezelték megfelelően – ehhez újabb beruházások kellettek
volna – ma már csak gázzal fűtenek. A város privatizálta a
szolgáltatást, a koncessziós szerződés hasznot kötött ki a cégnek.
2003-ban viszont 13 milliós veszteséggel zártak. Ezután 40
százalékkal emelték a díjakat, majd a több száz tiltakozó aláírás
hatására – Makón 772 lakásban van távfűtés – 6,6 százalékos
csökkentés következett 2004 tavaszán.
A makói szolgáltató
helyi vezetője, Németh Gábor azt mondja, bonyolult lenne most
kiszámolni, mennyi az osztrák tulajdonban lévő cég haszna a
távfűtésen. Ami van, azt fejlesztésre kell költeniük, át kell
alakítani a rendszert. Kissé kedvetlenül mondta, hogy nyáron ismét
próbálkoztak a termálkúttal, de nem jártak sikerrel. A gázáremelés
csak ezután jön.
A távfűtés igazságtalan: ott, ahol
elmulasztották a termálvíz bevonását, a lakosság fizet sokkal többet
ugyanazért a szolgáltatásért. Az viszont biztos, a távfűtött
lakásoknál sokkal könnyebb lesz áttérni más energiahordozókra. Mert
a gázt előbb-utóbb tényleg muszáj lesz elfelejteni.