Hárommegyés csata a
kórházi ágyakért
Szakértők rendkívül éles versenyre számítanak
Ajánlja a cikket?
| 2006-11-20 |
Szabó C. Szilárd
Csongrád
megye két kiemelt kórházának, a szegedinek és a szentesinek összesen
1621 ágyat biztosított a kormányzat. A régió többi kórházának
pályáznia kell az ágyszámkapacitásra. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád
megyéből 9 egészségügyi intézmény startol a fennmaradó 3898 ágyra,
amire még a kiemeltek is pályázhatnak.
Országosan az eddigi 70 ezerről 60
ezerre csökkentik a kórházi ágyak számát. A dél-alföldi régióban –
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében – összesen 2200 ágyat kell
felszámolni. A korábbi hírekkel szemben ötven helyett csak 31
kiemelt kórházat jelöltek ki. Csongrád megyéből a szegedi
orvoscentrum és a szentesi kórház lett súlyponti intézmény. (A
deszki kórház, amely korábban szerepelt a listán, végül nem kapott
helyet a kiemeltek között.) Bács-Kiskunból a kecskeméti és a
kiskunhalasi, Békés megyéből pedig csak a gyulai Pándy Kálmán Kórház
van a kiemeltek között.
Az Egészségügyi Minisztériumtól
kapott adatok szerint a szegedi orvoscentrumnak 1117 aktív és 92
krónikus, a szentesi kórháznak pedig 301 aktív és 111 krónikus ágyat
biztosított a kormány. A kabinet meghatározta azt is, hogy ezen
felül egy-egy régióban hány sebészetre, szülészetre, belgyógyászatra
stb. szolgáló ágy fenntartását finanszírozza még. A dél-alföldi
régióban 2142 aktív és 1756 krónikus ágyon kell osztoznia a többi
kórháznak. Erre pályázik majd Csongrád megyéből a deszki, a makói és
a vásárhelyi, Bács-Kiskunból a bajai, a kiskunfélegyházi és a
kalocsai, Békés megyéből pedig az orosházi és békéscsabai kórház,
valamint a gyulai tüdőkórház. A 2142 aktív ágyra a régió öt kiemelt
kórháza is pályázhat a regionális egészségügyi tanácsnál, ami még
élesebbé teszi a versenyt.
Jóllehet helyben határoznak, az
egészségügyi miniszter javaslatot készít az ágyszámfelosztásról. Ezt
megküldi a regionális egészségügyi tanácsnak. A grémiumnak 20 napon
belül döntenie kell a normatívák és a hozzájuk tartozó ellátási
területek egészségügyi szolgáltatók felosztásáról. A döntés csak
akkor érvényes, ha azt a régió területén működő valamennyi kórház
fenntartója jóváhagyta. Ennek hiányában a miniszter dönt az ágyszám
felosztásáról. Többek szerint mivel nehéz lesz konszenzusos döntést
hozni, várhatóan az alapján osztják majd el az ágyakat, amit a
miniszter javasolt.
A jövőre az ellátórendszernek négy
szintje lesz: a beteg elsődlegesen a háziorvossal találkozik. Ha
kell, továbbküldik a beteget a 20 kilométeren belül elérhető
járóbeteg-központba. Pár napos bennfekvéssel járó hagyományos
műtéteteket a 30 kilométeren belül lévő területi kórházban végeznek.
Ide kerülnek a krónikus betegek vagy idősek is. Ha komplikált az
eset, továbbítják a beteget a kiemelt kórházba, amely 55 kilométeres
körzetben látja el a súlyos betegeket.