László Gyula az 1950-es években festette a képet egy régészeti kiállításhoz Fotó: Tésik Attila

Az 1950-es években Csalog József volt a szentesi múzeum igazgatója, amikor a ligeti épületben egy régészeti kiállítást rendeztek. Ebben szerepet vállalt László Gyula, a kettős honfoglalás elméletéről közismert régészprofesszor, aki képeket festett a falra. A festmény részlete most jól látszik, mert a néprajzi kiállítótérből már megkezdték a muzeológusok az átköltözést a felújított volt megyeházára, amely a Koszta József Múzeumnak is helyet ad. Az intézmény adattárában megvannak azok a fényképek is, amelyek az 1950-es évekbeli régészeti tárlatról készültek. A fotókon jól láthatók László Gyula képzőművészeti alkotásai is. A valóságban most egy fazekas alakja tűnik fel a falon, amint éppen korongozik. Ám minden bizonnyal további részletek is vannak még a mészrétegek alatt.

Egy korszakváltás sajátos dokumentumainak említette Szabó János szentesi régész László Gyula falfestményeit. A 20. század első felének muzeológiájában ugyanis még az a felfogás érvényesült, hogy a földből előkerült régészeti tárgyakat üveges vitrinben egymás mellé felsorakoztatva mutatták be a látogatóknak. Ebben hozott alapvető változást az a szemléletmód, amelynek László Gyula volt az egyik úttörője a hazai régészetben. A honfoglaló magyar nép élete című 1944-ben megjelent művében a tárgyakat úgy igyekezett közel vinni a kor emberéhez, hogy segített értelmezni azok használatát. A professzor törekvése az 50-es évek közepén az avarok viseletéről franciául megjelent munkájában teljesedett ki: saját kezű rajzaival illusztrálta mondanivalóját.

A szentesi múzeumbeli kiállításon pedig mindezt úgy oldotta meg László

Rudnay tanítványa volt Az 1910-ben született László Gyula 1926–1928 között Szőnyi István szabadiskolájában tanult. Ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Csók István és Réti István növendéke volt. Később nyugati tanulmányúton vett részt, minek utána régészként dolgozott a Nemzeti Múzeumban, a kolozsvári és a budapesti egyetemen. Első rajzkiállítását 1953-ban rendezték a Fényes Adolf Teremben. Kortársaim címmel 1973-ban nyílt portrékiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ennek az anyagát vidéki városokban is bemutatták.

Gyula, hogy a vitrinekben vagy szabadon bemutatott régészeti tárgyak, eszközök mellett a falon örökített meg olyan jeleneteket, amelyek azt mutatják: a feltárások során előkerült leleteket hogyan használták, viselték eleink. – A mai interaktív múzeumi törekvések gyökerei ide nyúlnak vissza – mondta Szabó János, hozzátéve: mostanában ez már kiegészül mozgóképpel és hanghatással. Szerinte László Gyula istenadta képzőművészeti tehetsége alapozta meg, hogy a ma is korszerűnek számító törekvések zászlóvivője legyen.

A szentesi múzeum ligeti épületében lévő László Gyula-falfestményről ugyan nem tudott Tóth Attila művészeti író, a megyei közgyűlés főtanácsosa, ám látatlanul is azt nyilatkozta lapunknak, hogy az méltó a megőrzésre. Úgy tudja: László Gyulának ilyen alkotása sehol sem maradt fenn, pedig „olyan szellemi nagyság volt ő, akinek a keze nyoma megőrzendő." A főtanácsos jellemzése szerint László Gyula a képzőművészek között a legjobb régész, a régészek között a legjobb képzőművész volt. Tóth Attila azt is elmondta: a megyei önkormányzat tulajdonában lévő ligeti múzeumépület sorsa még nem dőlt el, nem tudott onnan teljesen elköltözni a közgyűjtemény, amelynek raktározási gondjai vannak.

A főtanácsos szerint jó lenne Szentes eme fontos műemlékét méltó célra megőrizni.

Ugyanez a véleménye Széphegyi Lászlónak, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális vezetőjének is. Ígérete szerint ő is megnézi majd László Gyula falfestményét, amelyről azt gondolja, érdemes lenne megmenteni. Úgy véli: a tudós alkotót tiszteli annyira a szakma, hogy nem engedi veszni a hagyatékát.