|
 |
A 82 éves Gullay Mihály nem tud lemondani
szenvedélyéről. Fotó: Vidovics
Ferenc | Szentesen a lődombokhoz
közeli régi repülőtéren, még tizenöt éves cserkészként szállt fel
először Gullay Mihály. A vitorlázásra készülő fiatalember szülei nem
aggódtak, inkább bátorították, mondván: ha ezt választotta, legalább
csinálja jól. Akkoriban a vitorlázón csak egy kormány volt, vagyis
csak egyedül lehetett vezetni a gépet, elkélt a bátorság a fülkében.
Azokban az években vontatással szálltak fel és kevésbé használták a
felfelé szálló légáramlatokat, ezért nem is repültek nagyon magasra.
Mára megfordult a helyzet: a most forgalomban lévő vitorlázókat
egyszerre ketten irányíthatják, a fülkében ugyanis két kormány van
és több száz méter magasan repülnek. Misi bácsi életében tehát e
szempontból is nagyot fordult a világ.
Az érettségi után a
repülőakadémiára jelentkezett, vadászpilóta akart lenni. – Az
amerikaiak bombázták Magyarországot, kötelékekben ötven vagy száz
gép vonult egyszerre a hazai légtérben, több csoportban jöttek –
emlékszik vissza a 82 éves szentesi férfi. Ezeknek a támadásoknak
esett áldozatul Szolnok és Budapest. Száz amerikai gépre mindössze
tíz magyar jutott, esélyünk sem volt a túlerővel szemben. Gullay
Mihály éjszakai vadászpilótának készült. A két motorral felszerelt
vadászok törzsébe építették be a gépágyúkat, ezekkel kellett volna a
levegőben kilőni az ellenséget. A magyar légierő elvérzett ezekben a
csatákban. A szentesi férfi, aki az ország legidősebb pilótája,
különös módon élte túl a nagy ütközeteket: amikor letette a
vizsgáját, éppen akkor lett vége a világháborúnak. Misi bácsi utólag
nem bánja, hogy nem vett részt a küzdelmekben. Osztálytársai közül
sokan haltak hősi halált. Egyik legjobb barátja is a levegőben
veszett oda. Arra igazán büszke, hogy hadnagyként szerelt
le.
Gullay a
példakép
Gullay Mihály valóban az ország
legidősebb aktív pilótája – erősítette meg értesülésünket
Matuz István. A Magyar Repülő Szövetség főpilótája szerint
Gullay Mihály életvitele példaértékű lehet a fiataloknak.
Elmondta: a szentesi repülőklub mindössze másfél évtizede
szerveződött újjá, élénk és lelkes társaság igyekszik őrizni a
repülés hagyományait. A főpilóta fontosnak tartja, hogy a
szentesiek nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére:
számtalan ifjú repülős kap itt magas színvonalú
képzést.
| A békeidőben szívesen
újrakezdte volna a vitorlázást, múltjára való tekintettel azonban
sokáig nem engedték felszállni. Ebben a korszakban repülés helyett a
vizet választotta, a tiszai motorcsónakázást mutatta meg
gyermekeinek, akik most is ezt űzik. A repülés a nagyapa szenvedélye
maradt. Gullay Mihály nem tudja megmondani, hányszor is vágott neki
a légtérnek az elmúlt hatvanhét évben, a harmincas-negyvenes években
készült startkönyve odaveszett a háborúban. Számon tartja viszont a
horvátországi kirándulását, amikor Szentesről indulva fordult dél
felé és Vinkovciban szállt le. A távrepüléshez a pilóta visz magával
térképet, magasságmérőt, fényképezőt. Rendszerint jó időben repül,
akkor több a felfelé szálló légáramlat, vagyis a termik. Egyik
legközelebbi barátja, Hári László motoros vitorlázójával repül
leggyakrabban. Könnyen észreveszi, ha a láthatatlan erő megemeli a
gépet, magasban tartja és viszi messzire. Gullay Mihály azt állítja,
nem voltak nagy kalandjai a repülésben. Egyszer eltévedt, de azt
kicsit röstelli – belefeledkezett a látványba, ment, amerre
tetszett...
|