|
 |
Nyílnak a virágok a szentesi Kálvária
temetőben. Fotó: Tésik Attila | Csípős
hideg, derengő köd, dermesztő november. A halottaikra emlékezők
csendes jelenléte a temetőkben természetes, hangtalan és megbékélő.
Szentesen több ezren keresték fel a sírkerteket. Mintha a kocsival
érkezők is rendezettebben parkoltak volna, mint más napokon. A
katolikusok Kálvária-dombjának közelében anyókák törölgették a
szemüket kendőbe burkolózva a sírok mellett, a gyerekek egy kicsit
hangosabban és kevésbé szomorúan futkároztak a dombon. A szülők
komoly arccal már a másnapi teendőkre gondolva álldogáltak a
nyughelyeknél, és a virágokat rendezgették a sírokon.
Sokan
sokáig állnak a sírok szélén a dermesztő hidegben, még gyújtanak egy
mécsest. A temető világít az éjszakában. A „világ" egyedül magyarul
jelenti világunkat és a Fényt egyszerre. A szentesi Kálvária
temetőben suttogva szóltak, akik szóltak, és a befelé fordulásról
árulkodó tekintettel néztek csak futólag egymásra az emlékezők. Ezen
a napon mindenki saját halottjára gondol.
|