Jelöltek a szorítóban - Szentes Hozzáadás a gyűjtőhöz
Dongó László, Földvári Nagy István és Szirbik Imre válaszolt

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-09-27 |

Vasárnap polgármestereket, önkormányzati képviselőket választunk, és a szavazataink révén alakul meg a kórházakat és középiskolákat működtető megyei közgyűlés. Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy a választó még jobban megismerje a politikusokat és programjukat.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Vasárnap polgármestereket, önkormányzati képviselőket választunk, és a szavazataink révén alakul meg a kórházakat és középiskolákat működtető megyei közgyűlés. Az újság eddig is igyekezett bemutatni a kampány eseményeit, jelenségeit, a jelölteket, hiszen ez a téma most mindenkit érdekel. A bőség zavarával küzdött a szerkesztőség is, az olvasó is. Most azoknak szeretne segíteni a Délvilág, akik a döntés előtt arra kíváncsiak, egy-egy kérdés kapcsán mennyiben különbözik a polgármesterjelöltek véleménye, felfogása. A lap újságírói kiválasztottak négy rövid kérdést – anélkül, hogy erről a politikusokkal egyeztettek volna –, s ezekről faggatták a szentesi polgármesterjelölteket. Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy a választó még jobban megismerje a politikusokat és programjukat.

A DÉLVILÁG kérdései a SZENTESI polgármesterjelöltekhez:
1. Mit tenne a munkahelyteremtés érdekében?
2. Mikorra újulhat meg a Petőfi Szálló?
3. Miért érdemes önre szavazni?
4. Milyennek képzeli négy év múlva Szentest?

DONGÓ László, a Fidesz-MPSZ–KDNP polgármesterjelöltje:
1. – Olyan várospolitikát kívánok folytatni, amellyel helyzetbe hozzuk a kis- és középvállalkozásokat. Ha a szentesi vállalkozók erősödnek, akkor meg tudják tartani a munkahelyeket, és reális esély van azok növekedésére is. Korábban veszített már el Szentes nagyberuházásokat, mert néhány itteni vezetőnek az volt az érdeke, hogy megmaradjon az olcsó munkaerő. Mi nem támogathatjuk ezt a politikát, hanem tettekben is segíteni akarjuk az ide települő vállalkozásokat.
2. – Én úgy gondolom, hogy a városnak nem szállodát kell építenie, és nem vállalkozásokba beszállnia, s azokat működtetnie, hanem olyan vállalkozáspolitikát szükséges folytatnia, ahol megfelelő, biztonságos közeg van a tőkeerős befektetők számára. Mindezektől függetlenül az a véleményem, hogy az új polgármesternek már az első munkanapján foglalkoznia kell a Petőfi Szálló sorsával. Ez fontos dolog, mert a konferencia-központ azért kihasználatlan, mivel nincs elegendő kulturált szálláshely.
3. – Azért érdemes rám szavazni, mert én nyíltan merem vállalni politikai nézeteimet. Őszinte és becsületes emberként ismernek a városban. Úgy érzem, az átlagosnál nagyobb az empátiakészségem, azaz szívemen viselem valamennyi szentesi polgár sorsát. Én mindenesetre megígérem, hogy megválasztásom esetén mindenkor és mindenki számára nyitva lesz a dolgozószobám ajtaja. Biztos vagyok abban, hogy tudunk olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára elfogadható.
4. – Egy sokkal zöldebb – de nem a Kurcát – és tisztább várost szeretnék látni 2010-ben, amikor már a külső területek is rendezettek lesznek, és az emberek jól érzik itt magukat. Olyan Szentesen kívánok élni négy év múlva, ahová a fiatalok örömmel térnek vissza, mert megtalálják a számításaikat. Azt szeretném, ha a településünk újra a sportélet sikereitől lenne zajos, és megint méltó lenne a nemzeti sportváros megtisztelő ranghoz, mint volt annak idején.

FÖLDVÁRI Nagy István, a Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület polgármesterjelöltje:
1.
– A jelenlegi viszonyok között munkahelyet teremteni elsősorban a helyi vállalkozások erősítésével, másodsorban újabb vállalkozások ipari parkba telepítésével tervezem. Szükségesnek tartom a polgármesteri hivatal azon részlegének erősítését, amely a város menedzselését végzi, keresi a pályázati lehetőségeket, és el is készíti a pályamunkákat. A választási kampány során kerültem kapcsolatba olyan, Magyarországon ismert nagyvállalattal is, amely új iparágat telepítene Szentesre.
2. – A város saját lehetőségeit figyelembe véve nagyon sokára. Pályáztatással akkor, ha olyan tőkeerős beruházó vállalná a szálloda átépítését, akinek rendelkezésre áll a fedezete, és profitot lát a megvalósítás után. Szentes jelenlegi idegenforgalma nem jelent olyan vonzerőt, amelyre magas színvonalú, sokszobás szállodát lehetne alapozni. Véleményem szerint a szálló újjáépítésével egyidejűleg el kell készíteni Szentes idegenforgalmi programját, és megkezdeni annak megvalósítását.
3. – Demján Sándor, a közismert vállalkozó és beruházó nyilatkozta a kilencvenes évek elején, hogy az ember 12 évig tud egy feladatkörben dinamikusan fejlődni, megújulni, és ambiciózus lenni. Én tizenegy esztendeje vagyok rendőrkapitány, és úgy érzem: más kihívásokat kell keresnem ahhoz, hogy megújuljak. Nekem polgármesterként 12 évem lenne arra, hogy a várost dinamikusan fejlesszem és megújítsam. Az újban mindig benne van a változás lehetősége.
4. – Az elkövetkező négy évben milliárdok érkezhetnek a városba, de nem közkívánatra. Azt tudom, sokat kell dolgozni és szervezni azért, hogy vállalkozások telepedjenek Szentesre, emelkedjen a foglalkoztatás, és megálljon a népesség fogyása. Egy olyan folyamatot akarunk megkezdeni, amely valóban idevonzza a milliárdokat, s azok kiváltják a polgárok megelégedettségét, és nem terhelik tovább a város költségvetését. Többletbevételeket eredményező projekteket kívánunk megvalósítani.

SZIRBIK Imre, az MSZP–SZDSZ polgármesterjelöltje:

1. – Az ipari parkban teljesen közművesített telkeket kínálunk a befektetőknek. A munkahelyteremtést piacképes szakképzéssel, a vállalkozók megkeresésével, pályázatok koordinálásával, lobbizással segítjük. A szentesi és a külső befektetőket kedvezményekkel is ösztönözzük főleg a helyi nyersanyagok feldolgozására, a korszerű technológiák meghonosítására és idegenforgalmi fejlesztésekre. Jelenleg egy napelemgyárról és egy bioüzemanyagot előállító cég letelepítéséről tárgyalunk.
2. – A szállót hétévi pereskedés után visszaszereztük. Közbeszerzési eljárást írtunk ki négycsillagos szálloda kialakítására az épület eredeti állapotú felújításával. A kiírás értelmében a befektetőt terheli a rendbehozatal közel két és fél milliárd forintos költsége, s ezért maximum ötven évig működtetheti a Petőfi Szállót. Bízom abban, hogy lesz eredményes pályázó, és 2-3 éven belül a volt megyeházához, a gólyás házhoz és a zsinagógához hasonlóan ez az épület is a város dísze lesz.
3. – Több éven át a gyakorlatban bizonyítottam, hogy a szentesiekkel együtt merek álmodni, tervezni, dönteni, és a közös elképzeléseket együtt megvalósítani. Képes vagyok békességben összefogni a várost közös céljaink megvalósítására. Megértem az egyszerű embert, de eredményesen tudtam és tudom képviselni a várost az országban és a világban egyaránt. Remélem, kellő higgadtsággal, bölcsességgel, ám minden pillanatban a szentesieket a középpontba állító meleg szívvel dolgozom az itteniekért a jövőben is, velük együtt.
4. – A megkezdett úton továbbhaladva négy év múlva is dinamikusan fejlődő, békés, lakóinak megélhetést, biztonságot nyújtó, emberléptékű lesz Szentes. Utcáiban teljesen kiépített közművekkel, virágos, rendezett, tiszta közterületeivel, megújult középületeivel igazi otthont adó városa lesz az itt élőknek. Olyan település, amely gondoskodik a rászorultakról, utat nyit a tehetségnek, s amelynek lakói maguk és mások előtt is büszkék lehetnek jövőt építő közösségükre.


Továbbá:
Diána továbbra is az apánál marad
Nyolcan szállnak ringbe
Kábeltévés foghíjak
A hazugság is szóba kerül a vitákban
Fenn maradtak a pálmák