Diána továbbra is az apánál marad
Dezső
Lajos jelenlegi élettársát megbüntette a bíróság
Ajánlja a cikket?
| 2006-09-27 |
Dezső Lajos
családjának meghallgatásával folytatódott tegnap Dezső Diána
gyermekelhelyezési pere a szentesi bíróságon. Pszichológiai
vizsgálatot rendeltek el Diána mindkét családjánál. Dezső Lajos
párjára, J. Juditra 20 ezer forint pénzbírságot szabott ki a bírónő,
mert tiszteletlenül viselkedett a tárgyaláson. Koncz Juditot
továbbra sem találja a rendőrség, az eltűnése napján megmérgezett
kutya ügyében indított nyomozást pedig megszüntették.
A nagyszülők és Kiss László még reménykednek
a dolgok jobbra fordulásában. Fotó: Bíró
Dániel
Továbbra sincs hír Koncz
Juditról. A júliusban eltűnt 26 éves szentesi nő kislányának
elhelyezéséről tegnap tárgyalt másodszor a városi bíróság. A
tárgyalás előtt Judit édesanyja, Koncz Józsefné érdeklődésünkre
elmondta, hiába kértek segítséget lapunk olvasóitól, és hiába
mutatott be riportot Judit ügyéről a közszolgálati televízió
Csellengők című műsora, egyelőre senki sem adott nekik érdemi
információt lányuk hollétéről. Hozzátette: az elmúlt hét végén nem
tudtak Diánával találkozni, mert édesapja – betegségre hivatkozva –
nem engedte el a két és fél éves kislányt láthatásra.
Dezső
Lajos gyermekeivel, édesapjával és jelenlegi élettársával érkezett
tegnap a tárgyalásra, akiket tanúként hallgatott meg a bíróság. A
család magával hozta Diánát is, aki nem ment oda a Koncz
nagyszülőkhöz.
Nyomtalanul
Koncz
Judit július 22-én nyomtalanul tűnt el otthonából. Kislányára,
a két és fél éves Diánára anyai nagyszülei találtak rá, amint
egyedül sírt a Dózsa György utcai házban. Koncz Józsefék
biztosak benne, Judit nem önszántából hagyta magára kislányát,
és abban is, hogy Judit tartott korábbi élettársától, Diána
apjától, Dezső Lajostól. A férfi 16 hónapig nem találkozott
lányával, ez idő alatt ugyanis lopás miatt börtönbüntetését
töltötte Németországban, és csak májusban tért haza. A
szentesi polgármesteri hivatal jegyzői irodájában az eltűnést
követően pár nappal úgy határoztak, hogy a kislányt ideiglenes
hatállyal az apánál helyezik
el.
Diána féltestvére, a 17 éves
Anett azt mondta a bíróság előtt, hogy apja vigyáz legtöbbet a
kicsire, és ő is gondoskodik róla. Kijelentette: nem vette észre,
hogy a csöppség hiányolná az édesanyját, édesapja pedig bármikor
képes megnyugtatni a kislányt, ha arra szükség van.
Dezső
Lajos apja és jelenlegi élettársa, J. Judit kifejtette: nem érzik
szükségét annak, hogy bölcsődébe írassák a kislányt, szerintük
ugyanis otthon többet tanulhat, mint idegen környezetben. J. Judit –
akire 20 ezer forint pénzbírságot szabott ki a bíróság, mert
tiszteletlenül viselkedett a tárgyaláson, többször visszakérdezett,
és minősítette a bírónő kérdését – a rendreutasítás után elmondta,
hogy napközben felváltva vigyáznak Diánára, éjszaka pedig minden
rezdülésére mindketten ugranak az ágyból.
A bíróság mind a
négy érdekelt esetében pszichológiai vizsgálatot rendelt el azzal
kapcsolatban, hogy Dezső Lajos és élettársa, illetve a Koncz
nagyszülők alkalmasak-e a szülői feladatok ellátására. A következő
tárgyalást november másodikára tűzte ki a bíróság.
Az állatkínzó után már nem
nyomoznak
A Koncz Judit eltűnése napján
megmérgezett kutya ügyében elrendelt nyomozást megszüntette a
szentesi rendőrség. Mint arról korábban beszámoltunk, a
toxikológiai vizsgálat során az elpusztult keverék kuvasz
gyomrában nagy mennyiségű karbofurant találtak, ami
növényvédőszerek hatóanyaga. A nyomozó hatóság többször is
jelezte, nem lát összefüggést a két eset között, ezért
állatkínzás alapos gyanúja miatt indított eljárást. A
hivatalos indoklás szerint, mivel az elkövető kiléte a
nyomozás során nem volt megállapítható, lezártnak tekintik az
ügyet. Kiss László, az eb gazdája lapunknak elmondta:
fellebbezést nyújt be, mert továbbra is úgy gondolja,
kapcsolat van a két ügy
között.