Elfogták az autótolvajokat
Dátum: Szeptember 15, péntek, 15:17:03
Téma: Rendőrségi hírek


Ez év április végétől a korábban nem tapasztalt mértékben megszaporodtak az autólopások Békés megyében.Békéscsabáról összesen 12 kocsi tűnt el nyomtalanul, három autót nem sikerül ellopniuk az akkor még ismeretlen tetteseknek.

Békéscsabán kívül hasonló lopások voltak Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Szentesen is. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a „Körös” Bevetési Alosztállyal együttműködve behatárolta a lehetséges elkövetői kört. A társaságot a nyomozók azonosításukat követően szoros ellenőrzés alá vonták együttműködve a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a BRFK Gépjármű-felderítési Osztály beosztottaival, valamint más társszervekkel. Az érintett városokban folyamatosan figyelték a mozgásukat. Ahol az információk alapján felbukkanhattak, az esti óráktól kezdődően már várták őket. A nyomozók és kommandósok a településekre be illetve kivezető utak mentén rejtőzködtek és figyeltek. 2006. augusztus 3-án hajnalban megyénk rendőrei majdnem sikerrel jártak. A 44-es számú főúton ellenőrző áteresztő pontot létesítettek és le akartak állítani egy Volkswagen Passatot. A kocsi sofőrje azonban csak lassított, de nem állt meg. Nagy sebességgel elhajtott. A menekülésnek baleset lett a vége. Az autó az út menti fás, bokros részen landolt. A sofőr azonban be volt kötve. A biztonsági öv és a kinyíló légzsákok megvédték a sérüléstől, így ki tudott szállni a kocsiból. Mire a rendőrök a helyszínre értek, elmenekült. A Volkswagen Passat előtt és után haladt autókat azonban sikerült leállítaniuk a zsaruknak. A kocsikban ülő személyek igazoltatásakor értékes információkhoz jutottak, hiszen az egyik autóban például a Passattal elmenekült tolvajt segítő férfi ült. Ezt az esetet aprólékos adatszerző és elemző munka követte, melynek eredményeképpen a csoport két tagját K. Gy. 42 éves és T. Zs. 37 éves budapesti lakosokat 2006. szeptember 12.-én a hajnali órákban a szentesi Tisza-hídon fogták el a „Körös” kommandósok. Az elfogást pontosan elő kellett készíteni, hiszen Csabacsűdnél a lopott Passattal kb. 200 km/órás sebességgel menekült el a benne ülő férfi. Komolyan át kellett tehát gondolniuk a rendőri akció parancsnokainak, hol lehet úgy útját állni az autó tolvajoknak, hogy semmiféle menekülési lehetőségük ne maradjon. Szeptember 12-én a társaság mozgását követve döntöttek a szentesi Tisza – híd mellett, ahol az éjszakai sötétségben a bevetési egység tagjai autókkal állták el az utat. A keresztbe állított szolgálati kocsikat nem lehetett felismerni. A kék lámpákat a rendőrök már csak akkor kapcsolták be, amikor egy éppen akkor Hódmezővásárhelyről eltűnt Toyota Yaris tűnt fel a hídon. Az autót T. Zs. vezetette, akit Csabacsűdnél a Passatot kísérő autóban igazoltattak a rendőrök még augusztusban. K. Gy. egy másik autóval „akadt fenn” a hídon. Nála és az általa vezetett járgányban gépkocsi lopáshoz használatos eszközöket találtak. Harmadik társukat, N. F. 31 éves budapesti lakost a BRFK nyomozói lakásán fogták el. A nyomozás adatai szerint N. F. volt, aki augusztus 3-án a rendőrök elől történő menekülés közben Csabacsüd határában egy Békéscsabáról lopott VW Passattal közlekedési balesetet okozott, azonban a helyszínről elmenekült. Annál a lopásnál T. Zs. volt a társa. T. Zs. és N. F. ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság is folytat büntetőeljárást autólopások miatt. A békéscsabai helyszínek kiválasztásában szerepet játszhatott, hogy T. Zs. Békés megyei származású és korábban három évig Békéscsabán volt szakmunkástanuló. A három férfit az elfogásukat követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket. Az ügyben a nyomozást a továbbiakban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.





A cikk tulajdonosa: PROMENAD - a vidék hírportálja...
http://www.promenad.hu/

A cikk webcíme:
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4768