|
 |
Garai Ferencné a Sándor-palotából érkezett
levéllel. Fotó: Vidovics Ferenc | A
különösen nagy kárt okozó csalás miatt börtönbüntetésre ítélt két
szentesi orvos kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági
elnökhöz. Kérésüket támogatva Szentesen akció kezdődött, melynek
nyomán csaknem hatezer aláírás gyűlt össze. Az íveket a kezdeményező
Garai Ferencné és Perjés Gáborné postán juttatta el a
Sándor-palotába. Levelükre a minap válasz érkezett.
A hivatal
alkotmányügyi és jogi főosztályának vezetője ebben szó szerint így
fogalmaz: „...Mindazonáltal a kegyelmi kérelem majdani elbírálásakor
az Elnök Úr szem előtt fogja tartani az Önök és aláíró társaik
támogató levelét." Az írás szerzője, dr. Sonnenvend Pál arra kérte
Garai Ferencnét és Perjés Gábornét, hogy az általa közölt szöveg
tartalmát ismertessék a kegyelmi kérelmet aláírókkal. Garainé Kata
most úgy érzi: szerepvállalásuk ezzel befejeződött. „Elengedtük
kezünkből az ügyet, e pillanattól többet a barátaink érdekében nem
tehetünk" – így fogalmazott. Dr. Kovács Ágnes korábban haladékot
kapott Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől, a
köztársasági elnök döntéséig nem kell bevonulnia a börtönbe.
Ugyanezt az előnyt élvezheti dr. Geönczeöl Tibor is, a
minisztériumban nemrég született határozat szerint. Így mindketten
szentesi otthonukban várják az eredményt.
A volt
kórházigazgató lapunknak úgy nyilatkozott, az elmúlt napokban
valahogy kiegyensúlyozottabbnak érzi magát. Talán azt is mondhatná,
megnyugodott: lesz, ami lesz. – Nem vonok magam köré rózsaszín
ködfelhőt – mondta –, mert felkészültünk arra is, ha tényleg be kell
mennem a börtönbe. Kovács Ágnes ezekben a hetekben unokáival
tölti az időt, és idős szüleiről gondoskodik.
A három év
szabadságvesztésre ítélt Geönczeöl doktor bizakodó, de a
bizakodással szemben is óvatos. Azt mondta: csak akkor lehet bármit
elhinni, ha az pontosan le van írva. A döntésig a traumatológus
kertészkedik és klasszikusokat olvas, gyermekeivel tölti idejét.
Titok, mikor dönt az
elnök
Az egyéni kegyelmi kérvények az
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium után szabályos
menetrend szerint a köztársasági elnök hivatalába érkeznek.
Wéber Ferenc szóvivő korábban arra kérdésünkre sem volt
hajlandó válaszolni, hogy a két irat megérkezett-e már a
Sándor-palotába. Az elnök szóvivője azt mondta, kegyelmi
ügyekben nem adhat tájékoztatást, a kegyelmet kérők az
érvényes határozat tartalmáról kapnak majd értesítést.
Természetesen szerettük volna tőle megtudni, várhatóan mikor
születik döntés a közvéleményt foglalkoztató ügyben, ám erre
sem kaptunk választ. |
|