|
A Csongrád Megyei Bíróság jogerős
ítéletében bűnösnek mondta ki Dr. Geönczeöl Tibor baleseti sebészt
és dr. Kovács Ágnest, a szentesi kórház volt igazgatóját. Különösen
nagy kárt okozó csalás elkövetéséért letöltendő börtönbüntetést
szabott ki a bíróság, ám mindketten kegyelmi kérvényt nyújtottak be.
A kérvények a szabályos jogi úton a minap megérkeztek az Igazságügyi
és Rendvédelmi Minisztériumba – erősítette meg a tárca szóvivője.
Bodnár Lajos szűkszavú közleménye szerint az iratokat – a miniszter
véleményével együtt – továbbítják a köztársasági elnökhöz, aki
indoklás nélkül dönt a kegyelem kérdésében.
A két elítélt
eközben szabadlábon várja sorsának alakulását. A másfél év
szabadságvesztésre ítélt Kovács Ágnes most a minisztertől kapott
haladékot a köztársasági elnök döntéséig. A volt kórházigazgató
nagyon örül ennek, hiszen korábban szeptember 21-éig szólt a
halasztás. Bízik a kegyelemben. A három év börtönbüntetésre ítélt
Geönczeöl Tibor hasonlóképpen halasztás iránt nyújtott be kérelmet –
életveszélyes egészségi állapotra hivatkozva – a Szegedi Városi
Bírósághoz. Kérelmét első fokon elutasították. A doktor
fellebbezett, másodfokon még nem született döntés.
Cseh
Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese lapunk kérdésére azt
mondta: a gyakorlat az, hogy a büntetés-végrehajtási csoport
mindaddig nem adja ki az elítélt számára a behívólevelet, amíg a
kérelme ügyében jogerős határozat nem születik. Így most mindkét
elítélt szentesi otthonában várva reménykedik abban, hogy Sólyom
László köztársasági elnök a közeljövőben számukra kedvező döntést
hoz, és azzal az igazságügyi tárca is egyetért. A kegyelem csak így
érvényes.
|