Tovább keresik Diána édesanyját A
kétéves kislányt gyermekpszichológus hallgatta meg
Ajánlja a cikket?
| 2006-08-07 |
Diána
emlékeire is kíváncsiak voltak a rendőrök, akik továbbra sem
találják a kétéves szentesi kislány három hete eltűnt édesanyját,
Koncz Juditot. A 26 éves anyuka szülei szombaton ismét hazavihették
láthatásra a szőke csöppséget. Családi körben Diána eddig egyszer
emlegette azt a rejtélyes hajnalt, mikor magára maradt. Azt mondta,
kocsival indult anyukája a boltba – holott Juditnak és párjának nem
volt autója.
Szolnokon készült orvos szakértői
vélemény Dianáról, akinek három hete eltűnt édesanyját továbbra sem
találja a rendőrség. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője,
Tuczakov Szilvána a vizsgálattal kapcsolatban érdeklődésünkre
elmondta, a nyomozás eredményessége érdekében Koncz Judit kislányát
gyermekpszichológus szakértő hallgatta meg azért, hátha vissza tud
emlékezni az eltűnés napjára, hátha vannak olyan emlékképei, amelyek
az édesanya megtalálásában segíthetnek.
Mint arról lapunkban
többször beszámoltunk, a 26 éves nő július 22-én nyomtalanul tűnt el
szentesi otthonából. Kislánya, a kétéves Diána egyedül volt a Dózsa
György utcai házban, mikor a nagyszülők rátaláltak. Koncz Józsefné
és férje sokszor elmondta, biztosak benne, hogy lányuk nem
önszántából hagyta magára gyermekét.
Az eltűnés furcsa
körülményeiből – mint például a hiánytalan ruhatár, a kertben
megtalált fülbevaló vagy a megdöglött házőrző kutya – ugyancsak arra
következtetnek a hozzátartozók, hogy nem magától hagyta el a házat
Judit.
Szombaton az anyai nagyszülők ismét hazavihették
láthatásra Diánát, aki a nagymama elmondása szerint nyugtalanul
alszik, kedélye pedig egyáltalán nem a régi. A kislánynak egy óra
kellett az akklimatizálódáshoz: ennyi idő elteltével szólalt meg
először rokonai körében. Ahogy feloldódott, keresztül-kasul bejárta
a Dózsa György utcai házat, újdonságként fedezte fel régi játékait.
– Egyre nehezebb, egyre embertelenebb minden egyes nap, amit
lányom és Diána nélkül kell eltöltenünk – fakadt ki Koncz Józsefné.
A nagymama, akit szintén meghallgattak a szolnoki vizsgálaton, nem
tudta, milyen eredménnyel zárult Diána kikérdezése, de szerinte túl
sok mindenre nem emlékezhetett kisunokája, hiszen nekik is csak
egyetlen egyszer, véletlenszerűen emlegette fel a rejtélyes hajnalon
történteket. – Azon a szerdán, mikor még nálunk lakott a pici, azt
kezdte el mondogatni, hogy „anyukám elment boltba, nem bicikli,
brümmel". Ez nála az autót jelenti. Mire észhez tértem, hogy miről
is beszélhet Diácska, rákérdeztem, hogy Judit nyitotta-e ki a kaput.
Azt felelte, „nem, bácsi, kitt-katt", és még mutatta is apró kezével
– mesélte a nagymama.
Diána emlékképei azért is érdekesek,
mert édesanyjának, és Judit élettársának, Kiss Lászlónak sincs
gépkocsija, a kapuhoz viszont csak nekik volt kulcsuk. Úgy tudjuk,
ezen a héten a gyámhatóság kezdi meg tüzetes vizsgálatát a
gyermekelhelyezéssel kapcsolatban, a végleges döntést pedig – később
– a bíróság hozza meg.