A Kurcába nyomják a vizet
Többször átmosták a főcsatornát, mégis elpusztult néhány
hal
Ajánlja a cikket?
| 2006-07-15 |
Balázsi Irén
Ismét van
rucaöröm a Kurcában – annak ellenére, hogy már többször is kapott
vízutánpótlást a főcsatorna. A vízügyi szakemberek, az önkormányzat
és a horgászok tartják a kapcsolatot, és eredménynek könyvelik el,
hogy a tavalyi tömeges halpusztuláshoz képest eddig csak néhány
süllő fulladt meg oxigénhiány miatt.
Már a rucaöröm is megjelent a víztükrön.
Fotó: Tésik Attila
A Kurca városi
szakaszán ismét megjelent a víz felszínén a zöld növényzet, amely
most még nem képez összefüggő felületet. Az előző nyáron viszont –
mint annak idején beszámoltunk róla – a tükröt szinte teljesen
befedte az alga, a hínár, majd később a rucaöröm is. Akkor
mázsaszámra pusztultak a halak, mert – a szakhatóságok vizsgálatai
szerint – nem kaptak elegendő oxigént.
A baj megelőzésére
most összefogtak a vízügyi szakemberek, a horgászok és az
önkormányzat, és idejében meghozott intézkedésekkel eddig sikerült
megakadályozni, hogy a vastag növényzet elvegye a halaktól a
levegőt. A polgármesteri hivatal műszaki osztályán Korom Pál vezető
főtanácsos lapunk érdeklődésére azt is elmondta, hogy a kánikulai
napokon többször átmosatták a főcsatornát.
Az Atikövizig
szakemberei kihasználták a Tisza és mellékfolyói apadását, s
juttattak vízutánpótlást a Kurcába. De gravitációs úton is sikerült
átmosatni a főcsatornát, és a zöld növényzettől is igyekeztek
megtisztítani. Korom Pál szerint így sikerült kivédeni az első, két
hétig tartó kánikula következményeit.
Az önkormányzat a saját
költségén a szezonban már megrendelt egy komplett vizsgálatot,
amellyel a víz minőségét ellenőrzik. A vízmintát nemcsak a Kurcából
veszik, hanem a Vekerből is, ahol tavaly nyáron a halpusztulás
kezdődött. A vízminőség az elemzés alapján jelenleg jónak mondható,
de még augusztusban is megismételteti a város az ellenőrzést. A
vezető főtanácsos arról is tájékoztatott: a megelőző intézkedések
ellenére is bekövetkezhet veszélyhelyzet, ha három tényező
egyidejűleg jelentkezik a főcsatornánál: ha hosszan elhúzódik a
kánikula, ám a hőhullám idején az agrárcégek nem tartanak igényt
öntözővízre, ugyanakkor a nagy esőzések után szennyezett belvíz
kerül a Kurcába.
A városnak az ilyen vészhelyzetek
elhárítására ötmillió forint áll rendelkezésére. Korom Pál úgy véli:
százszázalékos biztonsággal azonban nem lehet megelőzni a
természeti, környezeti tényezők együttes jelentkezésének kedvezőtlen
következményeit. Már ebben a szezonban is pusztult el süllő, a
tavalyihoz képest azonban jelentéktelen mennyiségben. Bár az is
igaz, hogy ha csak egy hal fullad meg oxigénhiány miatt, az is baj.
A főtanácsos mégis azt mondta: mindent el kell követni a
halpusztulás megelőzése érdekében.