Szelíd-agresszív
görkorcsolyások
Mondták már nekik, hogy akasszák föl magukat
Ajánlja a cikket?
| 2006-07-12 |
Gonda Zsuzsa
Mondták már nekik, hogy akasszák föl magukat, és volt,
hogy vascsővel mentek ellenük. A szegedi görkorcsolyások saját
bevallásuk szerint csak nyugodt körülményeket szeretnének. A fiúk
szerint kár, hogy néhányan úgy gondolják, ártanak a város
imidzsének. A szegedi korisok ugyanis nagyon jók, így akár
nevezetességnek is lehetne őket tekinteni.
A trükkösebb mozdulatokat megörökítik. Fotó:
Segesvári Csaba
A megyeháza
lépcsőjén látom meg őket, nyolcan, tízen lehetnek. Lábukon görkori,
lábszárukat és combjukat átlagember számára természetellenes szögben
tartva ugranak a virágtartók peremére. Néha esnek, néha nem. A
trükkösebb ugrásokat filmre veszik.
A „jármű" neve ugyan
agresszív görkorcsolya, de a fiúk egyáltalán nem harciasak. –
Nem azért csináljuk, hogy cinket okozzunk magunknak vagy másnak,
hanem mert szeretjük – mondják.
– Korizunk nyáron és télen,
akár mínusz húsz fokban is – mondja Gyémánt István, vagy koris néven
G-ME. A speciális név nemcsak a tagoknak jár, hanem a csapatoknak
is. A Szegedi Tartalékos Brigád (STB), Csövön Patkány Csúszunk
(CSPCS), vagy a Wemsical nem jelent éles határt. Mindenki ismer
mindenkit, mindenki szeret mindenkit – mondják. Annyira, hogy közös
nevük is van: Nem Tudunk Korizni (NTK). Korizni persze tudnak – ezt
vízszintes forgás, csavar, szaltó és kézenállás bizonyítja –, a
helyszínnel azonban gondjaik vannak.
– A legtöbb helyről
elküldenek minket azzal, hogy koptatjuk a követ, a betont. Mindig
elmondjuk, hogy ez lehetetlen, mert a göri kereke gumiból van. Ha
rongálni akarnánk, akkor sem azt a helyet tennénk tönkre, amit
használunk – magyarázza Tóth Norbert Márton, alias Pocok. Mesélik:
volt, hogy vascsővel támadt rájuk egy extrém sportok iránt kevéssé
toleráns szegedi, és megtörtént, hogy egy lakó kalapáccsal verte
szét a háza előtti szegélyt, hogy jelezze: nem örül az NTK
jelenlétének.
– Egy idősebb nő egyszer el akart zavarni
minket. Volt nálunk kamera, és megkérdeztük, hogy szeretne-e üzenni
valamit az ifjúságnak. A válasz ez volt: igen, akassza fel magát –
idéz föl egy kedves sztorit Kóbász, azaz Gárdonyi Dániel. És hogy
lehet erre reagálni? – Megszoktuk. Ilyenkor elmegyünk –
válaszolják. Arra a kérdésre, hogy miért nem az újszegedi pályán
játszanak, azt mondják, az olyan, mintha mindennap töltött káposztát
kellene enniük. Majd finoman megjegyzik: ha azt hiszem, hogy
játszanak, szívesen kölcsön adják a „görit", próbáljam ki. Kihagyom.
Inkább a félelmeikről kérdezem őket.
– Dobbantás. Így hívjuk
azt, amikor bevállalunk egy nagyobb trükköt. Ilyenkor a mai napig
félünk. De ez benne a jó. Az adrenalin – avat be Pipicz László,
alias Kis Cipi. – Olyan ez, mint egy dimenziólépés. Nincs semmi
más, csak te, a padka és a közte lévő tér – misztifikálja a
korcsolyázást G-ME.
A fiúk szerint kár, hogy néhányan úgy
gondolják, ártanak a város imidzsének. A szegedi korisok ugyanis
nagyon jók, így akár nevezetességnek is lehetne őket tekinteni.
– Bár lehet, hogy nem vagyunk túl szépek, amikor leizzadva
ugrálunk – gondolkodik el G-ME, majd hozzáteszi: külföldön
bajnokságokat rendeznek, itthon viszont nem ismerik el sportként az
extrém görkorcsolyát. Pedig a felszerelés sem olcsó: egy pár 40-80
ezer forintba kerül és használattól függően félévente, évente
cserélni kell.
– Csak azt szeretnénk, ha nyugodtan
használhatnánk a korcsolyánkat. Kedves, aranyos gyerekek vagyunk mi,
lesz belőlünk orvos és mélytengerkutató. Addig is békében szeretnénk
élni Szeged lakosságával – magyarázza G-ME, majd „nekigurul" egy
újabb ugrásnak.