Kovács Ágnes: Ártatlan vagyok A
szentesi kórház volt vezetője haladékot kapott a
börtöntől
Ajánlja a cikket?
| 2006-07-06 |
Blahó Gabriella
Ártatlannak
tartja magát, és az egészségügy finanszírozási anomáliáiról beszél
dr. Kovács Ágnes, akit néhány hete jogerősen letöltendő
börtönbüntetésre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság, különösen nagy
kárt okozó csalás miatt. Eredetileg július 12-én kellett volna
bevonulnia a szegedi Csillag börtönbe, ám két és fél hónap haladékot
kapott.
Kovács doktornő könnyeivel küszködve mondja:
felkészültem a legrosszabbra. Fotó: Tésik
Attila
A volt igazgató tudott róla,
hogy a szentesi kórházban külföldi betegeket kezelnek: évente
kétszázötven külhonit ápoltak akkoriban az intézményben, közülük
sokan a baleseti sebészeti osztályon gyógyultak. Kovács Ágnes
lapunknak azt mondta: ahogyan a vele együtt elítélt traumatológus
elkönyvelte a beavatkozásokat, az szabályszerűen illeszkedett az
akkori államközi egyezmény tartalmához, vagyis szerinte
jogszabálysértés nem történt. Úgy véli, inkább az egészségbiztosító
követett el hibát azzal, hogy nem érvényesítette évente az érintett
államokkal szemben a magyar társadalombiztosítás követelését. –
Abszurdnak tartom, hogy a hazai finanszírozás problémáira a választ
az én börtönbüntetésem adja meg – fogalmazott a volt kórházigazgató.
Kovács Ágnes ma is ártatlannak vallja magát.
Négyezer
aláírás
Az elítéltek kegyelmi kérvényét
támogató szentesi akció nyomán eddig négyezer aláírás gyűlt
össze – tájékoztatta lapunkat Garai Ferencné, az
aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője. Az elmarasztalt, börtönre
ítélt orvosok mellett kiállók nem vitatják, hogy dr. Geönczeöl
Tibor és dr. Kovács Ágnes a törvény betűje ellen vétett,
viszont azt kérik a köztársasági elnöktől, hogy a
börtönbüntetés végrehajtását függessze fel. A kezdeményezők
azt tervezik, hogy az íveket személyesen adják át a
köztársasági elnök hivatalában.
A
külföldi betegek nagy értékű csípőprotézist kaptak a szentesi
kórházban. A kezelést sürgősségi beavatkozásként tüntette fel az
elmarasztaló ítélet szerint dr. Kovács Ágnes és dr. Geönczeöl Tibor,
így 65 millió forinttal károsította meg az egészségbiztosítót.
Ügyvédjeinek egyike, Bánáti János szerint ez az ügy Pest megyében
más kimenetelű lett volna. – A jogászszakma abszurdnak tartja az
ítéletet – hivatkozott az ügyvédi kamara elnökére Kovács Ágnes. –
Nem követtem el okirat-hamisítást azzal, hogy az elszámolási
leveleket aláírtam, és nem hiszem, hogy a kórházigazgatóknak
feladatuk, hogy minden esetben ellenőrizzék a diagnózist. Viszont
amint tudomást szereztem arról, mi folyik a baleseti sebészeten,
felmentettem osztályvezető főorvosi megbízatásából dr. Geönczeöl
Tibort.
– Az OEP akkori főigazgatója felhívott engem, és
megmondta – mert voltunk olyan viszonyban –, hogy Mikola István
egészségügyi miniszter kényszerítette őt arra, hogy tegyen ellenünk
büntetőfeljelentést – állítja Kovács Ágnes. – Én soha nem
foglalkoztam a politikával, nem kötődtem egyik oldalhoz sem.
A különösen nagy kárt okozó csalás miatt elítélt Kovács
Ágnesnek eredetileg július 12-én reggel kilenc órakor kellett volna
bevonulnia a Csillag börtönbe. – Két és fél hónap haladékot
kaptam – mondta. – Ezek után szeptember 21-éig a családommal
szeretném tölteni az időt. A szüleim nyolcvan év felettiek, és
mindketten betegek. Három gyermekem és három unokám van, velük
szeretnék lenni ebben a hátralévő időben. Reménykedem a kegyelmi
kérvény sikerében is, az aláírásgyűjtést látva pedig egyet
mondhatok: köszönöm, de a legrosszabbra is felkészülök.
– Az
ártatlanságom óriási hite ad erőt; a fejemet vehették, a nyakamat
törhették, de a gerincemet nem adom – fogalmazott. Hozzátette: –
Mindenkinek van egy hátizsákja, az enyém most nagyon nehéz.