Felfüggesztették állásából Vörös Gabriella igazgatót Hozzáadás a gyűjtőhöz
Hároméves szerződéseket is vizsgálnak a Móra-múzeumban

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-06-30 | Bakos András

Megindult a fegyelmi eljárás Vörös Gabriella ellen, és fel is függesztették állásából a Móra Ferenc Múzeum igazgatónőjét. Azt viszont, hogy pontosan mi a baj a 2003-ban kötött régészeti szerződések körül, és mivel sértette meg az igazgató a közbeszerzési, az államháztartási és a számviteli törvényt, csak az eljárás befejezése után mondják el. Az ellenzék tartózkodott.
Nagyüzem

Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Vörös Gabriella csak a megyei közgyűlés szünetében mondhattan el véleményét, a képviselők előtt nem. Fotó: Schmidt Andrea
Nyilvános ülésen tárgyalta tegnap a megyei közgyűlés a Móra Ferenc Múzeum igazgatójával szemben kezdeményezett fegyelmi ügyet: az érintett, Vörös Gabriella nem kért zárt tárgyalást. A jelenlévők mégsem tudtak meg sokkal többet arról, mi is a baj a múzeum gazdálkodása körül. Frank József elnök azt mondta, június 9-én kapta meg a belső ellenőrök jelentését, és abban olyan súlyos kötelességszegésről van szó, hogy nem mérlegelhetett, kezdeményeznie kellett az eljárást. Vörös Gabriella nem volt elég gondos, amikor az M5-ös autópálya régészeti feltárásának ügyeit intézték, és a gépjármű-üzemeltetési költségeket számolták el. A múzeum megsértette a közbeszerzési, a számviteli és az államháztartási törvényt. Az elnök előbb szót adott volna Vörös Gabriellának is, ám amikor a képviselők megjegyezték, hogy ezt ilyenkor nem lehet az SZMSZ szerint, mégsem beszélhetett az érintett.

A közgyűlés 25 igen és 7 tartózkodó szavazattal elindította a fegyelmi vizsgálatot. A fegyelmi biztos Piri József, az ügyrendi bizottság elnöke lett, delegálták mellé Gazdag Jánost a kormánypárti és Gonda Jánost az ellenzéki frakcióból. A képviselők Piri javaslatára úgy döntöttek, az eljárás idejére – ez kétszer tizenöt nap – fel is függesztik állásából Vörös Gabriellát. Ezek után meg kellett bízni valakit, aki az intézményen belül lefolytatja két dolgozóval szemben a belső fegyelmi vizsgálatot. A képviselők Gaskó Béla igazgatóhelyettesre gondoltak, ő azonban nem vállalta a feladatot. Végül Horváth Ferenc régészt bízták meg a vezetői feladattal. Ő nem volt jelen, de az elnök azt mondta, egyeztettek vele, és vállalja.

Nem volt jelen a döntéskor a konzervatív frakció vezetője, Baláspiri Csaba sem, az ülés előtt azonban azt mondta, a belső ellenőrök eddig két olyan intézményvezetőnél vizsgálódtak, akit korábban az MSZP-frakció többsége választott meg, az ellenzék akarata ellenére. Most a szentesi kórházban is, a múzeumban is hibát találtak a revizorok; és ehhez már nincs mit hozzáfűzni.

Frank József (középen) nem mérlegelhetett, a revizorok javaslatára kezdeményeznie kellett az eljárást. Fotó: Schmidt Andrea
A fegyelmi biztos, Piri József nem akart a részletekről beszélni az eljárás befejezéséig, csupán annyit mondott: igen, az ügy olyan komoly, hogy indokolt döntés volt a felfüggesztés.

Vörös Gabriellától azt kérdeztük a szünetben, mit mondott volna, ha szót kap.
– Azt mondtam volna el, hogy csodálkozom, mert a 2003-as, kifogásolt szerződést, amely az autópálya helyén folyt ásatásokkal kapcsolatos, a megyei önkormányzat tudtával kötöttük, és munkánkat azóta is rendszeresen ellenőrizte a közgyűlés – így az állásából felfüggesztett igazgató.

Azt ő sem árulta el, ki az a két munkatárs, aki ellen belső fegyelmi vizsgálatot kell indítani. A kifogásolt ügyek részleteiről sem akart nyilatkozni. Azt viszont elmondta, hogy vasárnap estig még nyitva tart a Munkácsy-kiállítás, mindenkit szeretettel várnak. Mert a múzeumigazgató fegyelmi ügye alatt is zavartalanul üzemel az intézmény.


Segítség a szentesi kórháznak

A közgyűlés jóváhagyta az országos vérellátó szolgálattal kötendő szerződést, eszerint augusztus elsejétől ismét a szentesi kórházhoz tartozik a véradóállomás, így a vérgyűjtés és a klinikai transzfúziológia feladata. Azt is elhatározták, hogy százmillió forintos kölcsönnel segítenek a még mindig nagy adóssággal küszködő szentesi kórházon. Több képviselő – Ádók János javaslata nyomán – ezt a pénzt támogatás gyanánt adta volna oda, ám ez a javaslat nem kapott elég szavazatot.
Zárt ajtók mögött döntötte el tegnap a megyei közgyűlés, hogy jóváhagyja a szerződést a nagymágocsi kastélyért jelentkező Arawana Kft.-vel. A megállapodás értelmében a cég elkészítteti két új idősotthon engedélyes tervét, és ha a megyei önkormányzat visszalép az üzlettől, ki kell fizetnie a terv árát; ez a garancia. A cég megépítteti a két otthont a megyének, ennek fejében megkapja a kastélyt, amelyet most a megyei önkormányzat használ – otthonnak. 



Továbbá:
Színlelt szerződések vége
Holnaptól normális lesz a nyár
Családi tragédia Zsombón: baltával ölte meg kisöccsét
Dorozsmai szemétdombság
Egyhavi esőmennyiség zúdult péntek este Szegedre