|
Tegnap délelőtt – az elítélt baleseti
sebészről, dr. Geönczeöl Tiborról szóló cikkünk megjelenésének
napján – érdekes kezdeményezés indult Szentesen. Aláírásgyűjtés
kezdődött, melynek célja, hogy a köztársasági elnök adjon kegyelmet,
és függessze fel dr. Kovács Ágnes és dr. Geönczeöl Tibor
börtönbüntetését.
Az akció egyik kezdeményezője Perjés
Gáborné, a Horváth Mihály Gimnázium drámatanára. Lapunknak elmondta,
nyilván jogos, hogy az orvosok ügye a bíróság elé került, de a
letöltendő börtönbüntetést mindkettőjük esetében nagyon súlyosnak,
igazságtalannak érzi. Úgy véli, amit a két orvos tett, az nem olyan,
mint egy rablás. – Iszonyú belegondolni, hogy ez a két ember
börtönbe megy: Kovács Ágnes volt kórházigazgató családja egy igazi
orvosdinasztia, a városban népszerű emberek. Sok évtizede ismerem
őket, tisztelettel adózom dr. Geönczeöl Tibornak is, aki a
nagynénémet gyógyította meg. Ismerőseimmel és barátaimmal együtt úgy
érezzük, velük szemben méltánytalan, iszonyú ítélet a
börtönbüntetés, ezért kérjük ügyükben a köztársasági elnök
kegyelmét.
Garai Ferencné óvodapedagógus, az aláírásgyűjtés
másik önkéntes kezdeményezője azt mondta: gyászos a hangulat az
ismerősök körében. – Még ott sem tartunk, hogy egyáltalán
elhiggyük – fogalmazott. Hozzátette: – Ági annyit tett ezért a
kórházért, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik számomra, hogy
ő börtönbe menjen. Harminc éve lakunk egymáshoz közel, nemcsak
szomszédok, barátok is vagyunk, a gyerekeink között szoros a
kapcsolat. Napok óta érzem: valamit tenni kell.
Támogatja a
kezdeményezést és aláírja az ívet dr. Molnár Gyula belgyógyász is. A
szentesi orvos nyilatkozata szerint egy politikai szempontból
motivált koncepciózus ügyben ítéltek el két embert. A
köztársasági elnöknek címzett levél tartalma szerint az aláírók nem
vitatják, hogy a jog betűje szerint a két szentesi orvos valóban
vétkes, de úgy vélik, szakmai és közéleti szerepük, emberi hitelük
egyértelművé teszi, hogy kárt okozni nem akartak. Arra kérik a
köztársasági elnököt, gyakoroljon kegyelmet, és a letöltendő
börtönbüntetést függessze fel.
|