Telepvezetőből lett igazgató Szentesen Hozzáadás a gyűjtőhöz
Elköszön a Nagyváthy János-díjas Csikai Miklósné

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-06-22 | Balázsi Irén

Az agrárminiszter Nagyváthy János-díjjal tüntette ki Csikai Miklósnét, a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola igazgatóját. A pedagógus több mint harminc évig tanította a szőlő- és gyümölcstermesztés fortélyaira a diákokat, akik közül azokra a legbüszkébb, akik művelik a szakmát. A nyugállományba vonuló igazgatónőt már várja otthon a kilenc unoka, akit szeretne majd beoltani a föld szeretetével.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Az iskola új aulájára is büszke Csikai Miklósné. Fotó: Karnok Csaba
Kertészmérnöki diplomát szerzett annak idején Csikai Miklósné, akinek szakterülete a gyümölcstermesztés. Amikor végzett az egyetemen, a férjével, a szentesi Árpád-Agrár Rt. jelenlegi vezérigazgatójával, egyben a Magyar Agrárkamara elnökével a mindszenti Tiszavirág Szövetkezetben dolgozott. Később a fábiánsebestyéni nagyüzembe kerültek, ahol Csikainé Emese telepvezető lett. Majd jött a gyermekáldás, s a három kislány mellett nehéz lett volna a termelésben dolgoznia.

Ám a sors elrendezte a család életét, hiszen éppen kertészeti szakoktatót kerestek Szentesen a mezőgazdasági középiskolába. Mindez 1974-ben történt, majd végigjárva a ranglétrát, az igazgatója lett Csikai Miklósné a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolának. Az utóbbi tizenkét esztendőben töltötte be ezt a tisztséget, amelytől most elbúcsúzik. A pedagógusnap alkalmából Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter Nagyváthy János-díjjal tüntette őt ki a gyakorlati képzés területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Három fenntartó

A szentesi kertészeti középiskolának három fenntartója is volt Csikai Miklósné direktorsága idején. Régebben a város működtette az intézményt, aztán a megyei önkormányzathoz került. Az utóbbinál azonban bizonytalannak találta az igazgató az iskola jövőjét. Jó pár évvel ezelőtt hallani lehetett ugyanis olyan tervről, miszerint a kisebb intézményektől megválik a megye. Csikainé azonban mindig is azt vallotta: a termálvízzel fűtött zöldséghajtatás országos hírű központjában, Szentesen szükség van a kertészeti szakiskolára. Így került 2002-ben az agrártárcához az intézmény, amely az állami és egyéb támogatásoknak köszönhetően sokat fejlődött. Jelentős beruházásokra kaptak pénzt. A mágocsi út menti gyakorlókertjükben korszerű üvegházakban és fóliasátrakban sajátíthatják el a szakmát a diákok.

Az igazgatónő büszke arra: a végzős diákjaikat úgy bocsátják útjukra, hogy ismerik a legkorszerűbb technológiát is. A legjobban talán mégis annak örül: az iskolában épült tavaly egy impozáns aula, mely az ő ötlete alapján körbefogja az udvarban lévő több évtizedes hársfát. A most befejeződő tanévben már itt nyitották meg a Kertmagyarország felé című országos kiállítást, amely a 13. volt a sorban, és ezek közül 12 Csikai Miklósné és kollégái teljesítményét dicséri.

A tanítványok között vannak olyanok, akik kutatóintézetekben vagy felsőoktatási intézményekben dolgoznak. Ám Csikai Miklósné mégis azt tartja a legnagyobb sikernek, hogy sok egykori diákjuk műveli is a szakmát. Az igazgatónő mindig nagy kedvvel tanította a kertészet fortélyait. Voltak olyan fiatalok, akik a tanórán nem figyeltek, nem tanultak szorgalmasan, de amikor a kertben meglátták őt, hogy milyen örömmel metszette a gyümölcsfát vagy a szőlőt, átragadt rájuk is a növények szeretete.

Nem sikerült viszont – a kertészetből doktorált férjével együtt sem – beoltania a három, bölcsészdiplomás leányukat a termőföld iránti vonzalommal. Arról viszont nem tett le, hogy kilenc unokájával megismertetheti bokrosi szőlőjük és őszibarackosuk szépségeit. Becsukja most az igazgatónő a szobája ajtaját az iskolában, ám azt mondta: szívesen segít bármikor a kollégáknak, hiszen az országosan is jegyzett eredményeket a tantestület csak együtt érhette el.


Továbbá:
Táborozással telik a vakáció
Földgázt keresnek Szentes határában
Szentesi szemetelők
A betegnek joga van a pihent orvoshoz
Útnak indult a Szent Jupát szentesi csapata