Nincs mit feloszlatni Az MDF
volt szentesi elnöke szerint már megtették
Ajánlja a cikket?
| 2006-06-02 |
Bakos András
Nem tudja
feloszlatni a szentesi szervezetét az MDF országos választmánya,
merthogy ami nem létezik, az nem oszlatható föl – reagált tegnap a
lapunkban megjelent hírre Berente László. Aki az MDF szentesi elnöke
volt 8 évig, ám tavaly kilépett.
A minap hírül adtuk, hogy a Magyar
Demokrata Fórum országos választmánya úgy döntött, feloszlatja
szentesi és makói szervezetét. Ezt a hírt olvasva hívott bennünket
Szentesről Berente László, aki nyolc éven át volt elnöke a helyi
szervezetnek.
– Csaknem egy évvel ezelőtt, amikor az MDF
fuzionált az MDNP-vel, minden tag kapott egy levelet, amely arról
szólt, hogy nyilatkozzunk: tagok szeretnénk-e maradni – mondta
Berente. – Az volt a kikötés, hogy aki az MDF-ben akar maradni,
küldje vissza a kitöltött nyilatkozatot. Én visszaírtam: közöltem,
hogy kilépek a pártból. Tagjaink – tizenheten voltak – nem küldték
vissza a nyilatkozatot, és úgy gondolták, hogy akkor most tényleg
megszűnt a tagsági viszony. Ezek szerint mégsem? Berente szerint
az MDF a kampány idején is úgy nyilvánult meg, mint az a focista,
aki úgy játszik, hogy a félidőben még nem tudja, melyik kapuba akar
gólt rúgni.