Három
kábelszolgáltató is adja a helyi Civil Tv műsorát Szentesen. A
központban sokan hiányolták a vételi lehetőséget, a technikai
probléma az elmúlt napokban megoldódott. Júniustól a Felsőpárton is
megy a műsor.
A Szentes Kábel Kft. felújítja a
hálózatot, ezért történhetett meg, hogy átmenetileg nem látták a
Civil Tv műsorát a helyi előfizetők. Közülük sokan jelezték, hogy
hiányzik kedvelt csatornáik közül a megszokott, helyi hírekkel,
riportokkal jelentkező adás. A probléma gyorsan megoldódott. A
szolgáltató a Pollák középiskolánál szerelt fel egy korszerű
digitális fejállomást, s amint ez elkészült, helyreállt a rend.
A fejlesztés eredményeképpen jobb minőségben sugározzák a
műsort. A Kertvárosban a MÁV Lakásépítő Szövetkezet előfizetői
számára zavartalan a szolgáltatás, míg a Frequency Kft. azt tervezi,
hogy a Felsőpárton június elsejétől adja a Civil Tv-t. Két hét múlva
próbaüzemet tartunk – mondta el lapunknak Csorba Gyula. A
csatlakozáshoz szükséges eszközt megvásárolták, technikai feltétele
tehát már nincsen a folytatásnak.
A televízió felelős
szerkesztőjétől azt is megtudtuk, hogy a három szolgáltatóval
együttműködve szeretnék elérni, lehetőség legyen arra, hogy a
Kossuth téri stúdióból vezéreljék az adást. Az elmúlt hetekben
mindig új árvízi hírekkel jelentkezett a tévé, a lakosság pedig
kíváncsi volt az ezzel kapcsolatos információkra, ennek köszönhetően
nőtt az előfizetők száma is.